A szerelem ellen nincs orvosság

Az ETO védője tudniillik úgy rajong a BM-ért, mint Lamperth Mónika, ha győz a csapat, majd kiugrik bőréből, ám ha veszít, tör-zúz. Az elmúlt hét végén éppenséggel kikaptak Győr városának keddi vendégei…
– Haragszik Szabics Imrére?
– Mi okom lenne rá? – kérdezett vissza a háromszoros válogatott bekk.
– Csupán annyi, hogy szombaton két gólt rúgott kedvenc csapatának, s mindezt megtetézte egy assziszttal.
– Á, nincs ezzel semmi gond. Egyrészt ez a meccs már nem osztott, nem szorzott, az ugyanis már korábban eldőlt, hogy nem lehetünk bajnokok, másrészt örülök annak, hogy ilyen jól ment Iminek.
– Árulja el, miért pont a bajorok? Aligha a bőrnadrágukért…
– Meg nem mondom, miért. Igaz, előbb voltam Németország-, azaz NSZK-, aztán lettem Bayern-drukker. Úgy hiszem, teljesen véletlenül vált belőlem München-fanatikus, de mi tagadás, később alaposan belelendültem.

---- – Olyannyira, hogy…?
– …gyűjtöttem mindent, ami a klubbal kapcsolatos, kis füzetbe írtam az eredményeket, statisztikát vezettem a mérkőzésekről, még azt is feljegyeztem, hányan váltottak jegyet a stadionba.
– Bevéste a szombati fiaskót is a naplóba?
– Már évek óta felhagytam ezzel a hóborttal, mára szimpla szurkolóvá váltam.
– Szimpla?! Egyszer mesélte, ha vereséget szenved kedvenc alakulata, ön- és közveszélyessé válik…
– Elismerem, akadnak biztonságosabb dolgok az életben, mint Stark Péterrel megtekinteni a Bayern aktuális fellépését. Eljutottam oda: nemhogy a menyaszszonyom meg a haverok, még a két kutyám sem lehet velem egy szobában, amikor a televízió Ballackék meccset sugározza. Képzelje el, amikor talpig Bayern-szerelésben ülök a tévé előtt, s azt látom, hogy verik őket… Na, olyankor röppályára kerül minden kezembe kerülő tárgy, például több telefonom is áldozatul esett már a müncheniek gyengébb teljesítményének.
– Sebaj, ha győznek , vesz egy újat.
– Nem ilyen egyszerű ez: a nagy diadalok alkalmával is kidobósdit játszom. Amikor három éve Milanóban megnyertük a Bajnokok Ligáját, földöntúli boldogságomban a ventillátor landolt a falon. Kár, hogy nem takarta el azt a banánfoltot, amely néhány másodperccel előbb került oda…
– Gyűjtőszenvedélyére visszatérve: kisebb múzeumot is nyithatna?
– Egy nagy szoba megtelne az ereklyékkel, az biztos. A kulcstartók és a kisebb zászlók még elférnének a fiókokban, de ott vannak a pólók, a mezek, a sálak, a lobogók, a sapkák, szóval kellene az a szoba. Az egész egyébként azzal kezdődött, hogy édesapám holmijai között kutatva rábukkantam egy Bayern–Dózsa mérkőzésnek emléket állító zászlócskára, aztán a többi jött magától, pontosabban egy haveromtól, aki gyakran járt Olaszországban, így onnan szállította a legújabb cuccokat.
– Ha most azzal folytatja, hogy télen Bayern-sálban szánkózik…
– A sál stimmel, a szánkó nem. Van viszont kabátom, ha hidegre fordul az idő, azt húzom magamra. Legalább elfér a nagy slusszkulcs a zsebében: két medál, egy ETO- és egy Bayern-címeres is lóg rajta. ---- – Vegyen még egy kocsit, megoldódna ez a problémája.
– Ahhoz Münchenben kellene játszanom, nem Győrben…
– Amúgy akad kedvenc a kedvenc tárgyak a között?
– Christian Ziege régi, tizenhetes dressze áll legközelebb a szívemhez, ám sietve teszem hozzá, a többi ereklyétől sem válnék meg egykönnyen.
– Vajon mit adna azért, hogy egyszer hivatalosan is magára húzhassa a Bayern mezét?
– Sajnos nincs annyi pénzem… És ismerem azt a dalt is, amely úgy szól: "…az emberek a földön járnak".
– Ha publikus, mi lesz a keddi taktika?
– Erről majd csak a meccs előtt esik szó, de nem hinném, hogy kiveséznénk a riválist. Tisztában vagyunk vele, mekkora a különbség a két csapat között, így legfeljebb az lehet az esélyünk, hogy úgy felszívjuk magunkat, mint még soha. Ha akaratból jelesre vizsgázunk, tisztes eredményt érhetünk el. Ne feledjük azonban, hogy egy német gárda lesz az ellenfelünk, amely aligha ismeri a gálamérkőzés fogalmát… ---- – A németeknél azért akad egy brillírozó brazil: Zé Robertóval rövid időn belül másodszor futhat össze; gyakorlatilag többet találkozik vele, mint a békéscsabai Jegija Javrujannal vagy a pécsi Kerekes Zsomborral…
– Régi ismerősként pacsizunk majd… A viccet félretéve: megtisztelő számomra, hogy ismét pályára léphetek ellene.
– A münchenieknél ő a "nagy ő"?
– Dehogy! Oliver Kahn a legnagyobb! Kár, hogy sérülése miatt nem találkozhatunk, holott nagyon készültem rá: figyelmeztettem is a kapusainkat, hogy a lefújást követően meg se próbáljanak rávetődni a mezére, mert az az enyém… Lett volna…