Akadt olyan zöld-fehér hívő (igen, még a botrányos sorozat ellenére is találni ilyen embert), akit olyannyira megzavart Somfalvi Csaba kétségkívül szemfüles gólja, hogy hirtelen támadt jókedvében arról is megfeledkezett, hanyadik tavaszi gólja is volt ez a Halinak. Sokat mindazonáltal nem tévedett emberünk, ő azt üvöltötte: "Itt az első tavaszi gólunk!", ugyanakkor a megoldás az "Itt a második!" lett volna. Apró, ám el nem hanyagolandó részlet, hogy az ezúttal a bal szélre kihúzódó "Soma" – Somfalvi Csabát becézik így – találata csupán az egalizálásra volt elegendő, tekintve, hogy addigra a csabaiak (némiképp lesgyanúsnak tűnt az eset) már felavatták a múlt heti zalai 7–0 után Tóth Ivánt váltó Balogh Tamást.
Szóval gólt szerzett a Haladás, s ha hiszik, ha nem, már ilyen kevés is elég volt hozzá a helyieknek, hogy éneklésbe kezdjenek. Ugyanakkor dalba foglalta a lelátó népe Solymosi Péter játékvezető és két asszisztensének nevét is, ám e helyütt inkább tartózkodnánk a nóta szövegének idézésétől, és az MLSZ funkcionáriusira zúduló "jókívánságoktól". 1–1-gyel fordultak tehát a felek a második félidőre, ám ez elsősorban a két kapusnak volt köszönhető, Fekete Róbert például már a harmadik percben szédületes bravúrral lopta le a labdát a hazaiak legtöbbet mutató játékosának, Illés Bélának a lábáról, ugyanakkor a túloldalon Balogh Tamás sem unatkozott, a védők ugyanis mindkét oldalon meglehetősen sokat hibáztak, így aztán a bakijaikat a kapusoknak kellett helyrehozniuk.
Nos, az első félidőben olykor-olykor láttunk is némi futballt, ám a második periódusra a hasonló élményre való esély igen nagy mértékben csökkent a Szombathelyre szakadó zivatar miatt. Mihelyst a felek valamelyest alkalmazkodtak az irreális körülményekhez – bokáig érő víz, kiszámíthatatlanul csúszó és pattanó labda –, újból helyzetnek örülhetett vagy bosszankodhatott az egyre inkább belelendülő nagyérdemű, amely a 74. percben Tóth Bálinthoz hasonlóan úszott a boldogságban.
No, persze, hovatovább gólszüretet rendezett szerda este a sereghajtó a hosszú fővárosi "légióskodás" után a télen visszatért Illés Béla találatával nyert a tabellán felette lévő, azaz szintén osztályozós helyen álló Békéscsabával szemben.
A nagy hír tehát: az őszi, székesfehérvári bajnokit követően újból győzött a Haladás, és merthogy véletlenek nincsenek, akkor is, és most is 2–1-re. ---- 3. perc: Schimmer a jobbösszekötő helyén jó labdát adott Illés elé, aki Bánföldi mellett kapura fordult vele, de mielőtt lőni tudott volna, Fekete Róbert bravúrral védett.
15. perc: Szeverényi futott el a lesre játszó hazai védők mellett a jobb szélen, majd középre lőtte a labdát, és az érkező Miculescu a vetődő Balogh Tamás mellett jobb lábbal, tíz méterről a kapu közepébe lőtt.
0–125. perc: Illést a vendégcsapat játékosai a tizenhatosuk előtt csak szabálytalanság árán tudták szerelni. A megítélt szabadrúgásból Somfalvi 17 méterről, jobb lábbal a bal sarokba emelte a labdát.
1–173. perc: Miculescu a jobbösszekötő helyén ugrott ki, majd 14 méterről kapura lőtt. A bal alsó sarokba tartó labdát Balogh Tamás a kapufára ütötte, onnan visszakerült a középen érkező Javrujan elé, de pechjére, mert a kezére pattant, és utána már hiába lőtte a hálóba, a partjelző beintése alapján Solymosi játékvezető nem adta meg a gólt.
74. perc: Somfalvi észrevette, hogy a balösszekötő helyén tisztán áll Illés, őt hozta játékba, a rutinos labdarúgó egy ügyes csellel elfektette a kifutó Fekete Róbertet, majd középről, nyolc méterről, jobbal a kapu közepébe lőtt.
2–1 ---- A rájátszásban 474 és fél percig a Lombard FC nem szerzett gólt, nos ez a kétes értékű széria megszakadt. Ugyanígy említést érdemel Rajos Gábor debütálása: ő első alkalommal lépett fel az élvonalban.
A Rohonci úti stadionba csupán néhány százan tették tiszteletüket, és ebben az is közrejátszik, hogy a szünetben özönvízszerű eső zúdult a játéktérre, és emiatt a közeli tízemeletesek tetejéről szemlélődő tizenhárom szurkoló egyszerűen felhagyott a meccsnézéssel.