NB I B: Kaposvár–Nyíregyháza

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
2004.04.10. 21:30
Címkék
Kaposvárott a pálya alkalmatlansága miatt tegnap elmaradt az NB I B 23. fordulójának egyik rangadója.
A játéknap előtt harmadik helyen álló a hazaiak a második Nyíregyházát fogadták volna, ám az egy napja szakadó eső szinte teljes egészében feláztatta a játékteret. A mérkőzésre kijelölt játékvezető, Juhos Attila két aszszisztensével egy órával a hivatalos kezdés előtt terepszemlét tartott, majd ezután döntöttek a találkozó elhalasztása mellett. Az idén tavasszal immár másodszor fordul elő ilyesmi a kaposváriakkal, lévén március 23-án ugyancsak esőzés és havazás miatt a Bp. Honvéd elleni mérkőzést sem tudták az eredetileg kijelölt időpontban lejátszani (azóta ezt már pótolták). A játékvezetők döntésével egyébként egyetértett Rákóczi István, a mérkőzés szövetségi ellenőre is. A hazaiak ezzel együtt nem örültek a döntésnek…"Egyszerűen arról van szó, hogy minket már eleve úgy könyveltek el, hogy ha Kaposvárott esik az eső, akkor bizony nem lehet mérkőzést játszani – fakadt ki Torma Kálmán, a Rákóczi FC elnöke. – Nemcsak nálunk, hanem máshol is játszottak már ennél mélyebb talajon mérkőzést. A csapat jó formában van, érthető, hogy ellenfelünk sem szorgalmazta a játékot…"Herédi Attila, a vendégek vezetőedzője azonban másként vélekedett."Készültünk erre a rangadóra – mondta a nyíregyháziak szakvezetője. – Természetesen szerettünk volna játszani, de egyet kell értenünk a játékvezető döntésével. Inkább vállaljuk még egyszer az oda-vissza kilencszáz kilométeres utat, de ilyen körülmények között nem lehet játszani."Bosszankodott Prukner László is, mint azt a Kaposvár szakvezetője elmondta, abban reménykedik, hogy csapata feljutási terveit nem befolyásolja az újbóli halasztás. "Nem tudom, fizikálisan és idegileg miként bírjuk majd az újabb tortúrát. Remélem, hogy vágyaink elérését, vagyis a feljutást mindez nem befolyásolja."A mérkőzés új időpontjáról a Magyar Labdarúgóliga versenybizottsága dönt majd. A két fél már szombaton megpróbált egyeztetni, és május 5-ét tartották a legmegfelelőbbnek.
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
1 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
2 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
2 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
2 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
2 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
2 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
2 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik