Nagy csata és fájdalmas búcsú

Ha akadna valaki, aki elfeledte volna, annak felidéznénk: múlt csütörtökön, a Jan Breydel-stadionban 1–0-ra győzött a hazájában tavaly aranyérmet szerző kék-fekete gárda. Ezek után…
Ezek után – legalábbis Andrés Mendoza vélekedését követve – bármi megtörténhetett…
Úgy kezdődött ez a varázslatosnak ígérkező debreceni futballéjszaka, hogy Kiss Zoltán kis híján az első percekben ledolgozta ezt az amúgy minimálisnak tűnő hátrányt. Trond Sollied csapata a földön – a fogadkozások ellenére – nem tudott Szentes Lázár tizenegye fölé kerekedni, nem úgy a légi párharcok tekitnetében, köszönhetően a magassági fölényüknek is, ám a debreceniek védőharmadában szerencsére, legalábbis az első játékrész során, nem okozott végzetes bajt a vendégek hórihorgassága.
Sándor Tamás, csakúgy mint Belgiumban, ezúttal is nagyvonalúan osztogatott, de minden hazai futballistáról el lehett mondani, hogy a szívét tette ki a pályán azért a közel hétezer szurkolóért, akik testben és hanggal is ott voltak voltak az Oláh Gábor utcában, az ígéretek szerint pokoli hangulatot teremtve az ódivatú, a riválisnál legfeljebb edzőpályaként szóba kerülő arénában. Ahogy szűk hete, támadásban – mert most itt támadni kellett – csak ez hozhatott üdvöt a Lokinak. Ezúttal is a debreceniek jobb oldala volt aktívabb, köszönhetően a hazai futógépnek, Dombi Tibornak, akivel a szemtől szemben megoldandó szituációkban nem tudtak mit kezdeni a belga bekkek.
Flavio Pim, majd Bernáth Csaba mentése az "életet" jelentette a piros-fehéreknek, hiszen Szentes Lázár gárdájának kettős kötelezettsége volt: nem csupán gól kellett lőnie, de a kapuját meg kellett védenie a belga találattól. A feladat egyik része az első félidőben teljesítve volt, a másik azonban még hibádzott.

A hazaiak értek ki előbb a folytatásra a meleg öltözőből, és a csípőssé vált esti levegő mégis a vendégeket hűtötte le, akik igencsak higgadtan a kapujuk elé szorították Sándor Tamásékat. Ebben az időszakban sorra rúgták a szögleteket a kék-feketék, és a rögzített játékhelyzetek egyikének végén a csapatkapitány, Gert Verheyen csakis magát okolhatta, hogy Sandro Tomic kapuja továbbra is érintetlen maradt. A Loki tizenhatosának környékén szinte állandósult a csúcsforgalom, ellentétben a belga kapusnak, Dany Verlindennek sokáig nem akadt munkája, egészen a 70. percig, ekkor előbb Kiss Zoltán elől kapta fel a labdát (nem kis sikoltozás közepette), majd Sándor Tamás 25 méteres bombáját követően tolta a léc fölé a labdát.
Kijött a szorításból a Loki, és a csapatnak valamivel több mint negyedórája maradt, hogy "csodát tegyen", és kiegyenlítse az első ütközetből fakadó különbséget. Támadnia kellett a DVSC-nek, kis híján egy gyors ellenakció végén azonnal megbüntette az ellenfelet, ám Rune Lange és a csereként beállt brazil légiós, Victor is hibázott, ahogy vélhetően a spanyol Arturo Dauden Ibanez játékvezető is, aki – legalábbis a lelátóról úgy tűnt – nagyvonalúan szemet hunyt Sándor Tamás buktatásánál az utolsó percben.
Annak ellenére, hogy az utolsó hazai szögletnél a kapus Sandro Tomic is előrement fejelni, a továbbjutás, sajnos, elszállt…
És hát nem lett igaza Andrés Mendozának sem, ugyanis az egygólos előny elegendő volt: 1–0-s összesítéssel ugyanis az FC Bruges jutott tovább, és várhatja az UEFA-kupa 4. fordulójának ma délutáni sorsolását.





Mestermérleg, fény és árnyék
Percről percre

Loki csak egy van, szurkolói hangulatjelentés
Lothar Matthäus is ott ült a lelátón
Miért jó debreceni futballistának lenni