Dunaújváros: Visszakapták a pályájukat

2004.02.23. 21:10
Címkék
Eldőlt, hogy a Dunaújvárosi FC tovább dolgozhat saját stadionjában. Múlt csütörtök délelőtt történt, hogy a tréningre érkező labdarúgók azzal a ténnyel szembesültek: az újvárosi aréna üzemeltetője, a Dunaújvárosi Komplex Kft. emberei kizárták őket a stadionból.
A döntés hátterében az állt, hogy a labdarúgó-kft. vezetősége nem volt hajlandó aláírni azt a szerződést, melynek értelmében a jövőben mérkőzésenként 150 ezer forint plusz áfa, edzésenként 17 ezer forint plusz áfa összeget kellene fizetnie a DFC-nek a pálya, illetve az öltöző használatáért. A délutáni foglalkozást már a Duna-parton volt kénytelen megtartani Lengyel Ferenc vezetőedző, pénteken pedig a Mezőfalva segített. Hétfő délutánra azonban kedvező fordulat történt. Sikerült egyezségre jutniuk a feleknek, a megállapodás határozatlan időre szól. Amint azt a futball-kft. egyik tulajdonosa, Héger József megerősítette, egy hónapos felmondási időben állapodtak meg az üzemeltetővel, és nem mellékesen megfelelő pénzügyi garanciákkal rendelkeznek a szerződésben vállaltak teljesítésére.
Legfrissebb hírek

Heti program: BL-, El- és Kl-negyeddöntők, NB I, elitligák

Minden más foci
12 perce

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
23 perce

Udvardy huszonegy, Marozsán négy helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
25 perce

Baráth Péter góllal és gólpasszal vitte a prímet légiósaink közül

Légiósok
31 perce

Ötvenöt évesen visszatér a pályára a BL-győztes finn sztárfocista

Minden más foci
51 perce

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
1 órája

Tenisz: amerikai tornagyőzelmek Charlestonban és Houstonban

Tenisz
1 órája

A jövő sztárjai: Iváncsik Máté, Iváncsik Gergő

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik