Beharangozó: MTK-Haladás

2004.02.23. 21:25
Címkék
A hét végén folytatódnak az Arany Ászok Liga küzdelmei, és a Magyar Labdarúgó-ligában elkészítették az alapszakasz még hátralévő hat fordulójának programját. A mostoha időjárás, persze, közbeszólhat, és a ligában fontolgatták a halasztást, de az MLL elnöke, Szieben László azt mondta: mindenütt törekedni kell arra, hogy legyen meccs. A 17. fordulóban a DVSCFC Bruges UEFA-kupacsata miatt március 10-én vagy 17-én 18 órakor rendezik meg a Debrecen Videoton bajnokit. A többi találkozóról ehelyütt olvashatnak előzetes beharangozókat.
Egervári Sándor (MTK):
"Az első tavaszi mérkőzésen öt játékosomra nem számíthatok. Mindezek ellenére sikerrel szeretnénk rajtolni, még úgy is, hogy ellenfelünket korábbi csapatkapitányunk, Illés Béla erősíti."

Bozsik Péter (Haladás):
Jól sikerült a felkészülésünk, bár tudom, az eredmények minősítik majd a munkánkat. Törökországban remek körülmények között gyakorolhattunk, és jók leszünk a tavasszal."

A tervezett kezdőcsapatok
MTK: Végh Z. – Pusztai, Komlósi, Janics, Füzi Á. – Zavadszky, Zabos, Jezdimirovics, Rósa H., Szabó O. – W. Silva
Haladás: Tóth I. – Kaj, Lőrinc, Seper, Tóth P. – Somfalvi, Illés, Czeglédi, Róth F. – Kincses, Tüske

A pálya állapota
A Hungária körúton a pálya talaja pontosan olyan, mint télvíz idején: pocsék. Sárdagasztásra alkalmas a talaj, első osztályú bajnoki megrendezésére már kevésbé. Talán a hét végére a fővárosban kegyesebb lesz az időjárás.

Várható időjárás
Budapest felett is beborult az ég, s ez bizonnyal így is marad a következő napokban. Sőt, amíg hétfőig megúsztuk esővel, a mai naptól már havazást jósolnak, no meg éjszakára nagy fagyokat.

Amit a meccsről tudni érdemes
Az elmúlt években a Hungária körút kedvence volt Illés Béla, aki télen hazatért első proficsapatához, és a Haladást igyekszik benttartani az Arany Ászok Ligában. A Lombard Fc Haladás amúgy is megerősödött, azonban a pénzét és kulcsjátékosait veszítő MTK-val. Ôsszel 1–1 volt a végeredmény – most is izgalmas lehet a csata.
Legfrissebb hírek

Heti program: BL-, El- és Kl-negyeddöntők, NB I, elitligák

Minden más foci
6 perce

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
17 perce

Udvardy huszonegy, Marozsán négy helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
19 perce

Baráth Péter góllal és gólpasszal vitte a prímet légiósaink közül

Légiósok
25 perce

Ötvenöt évesen visszatér a pályára a BL-győztes finn sztárfocista

Minden más foci
45 perce

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
56 perce

Tenisz: amerikai tornagyőzelmek Charlestonban és Houstonban

Tenisz
1 órája

A jövő sztárjai: Iváncsik Máté, Iváncsik Gergő

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik