Beharangozó: Békéscsaba-Balaton FC

2004.02.23. 21:23
Címkék
A mostoha időjárás, persze, közbeszólhat, és a ligában fontolgatták a halasztást, de az MLL elnöke, Szieben László azt mondta: mindenütt törekedni kell arra, hogy legyen meccs. A 17. fordulóban a DVSCFC Bruges UEFA-kupacsata miatt március 10-én vagy 17-én 18 órakor rendezik meg a DebrecenVideoton bajnokit. A többi találkozóról ehelyütt olvashatnak előzetes beharangozókat.
Supka Attila (Békéscsaba):
"Bánföldi Zoltán felépült bordarepedéséből, így rá bizonnyal számíthatok. A játékosok átérzik a mérkőzés fontosságát, mert csak a győzelem az elfogadható eredmény."

Csertői Aurél (Balaton FC):
"Hetek óta csak edzünk, éppen ezélrt szeretnénk végre játszani is, másrészről viszont a várhatóan irreális talajon nem lesz könnyű jól helytállni, de azt ígérhetem, a győzelemért küzdünk."

A tervezett kezdőcsapatok
Békéscsaba: Simunic – Schindler, Grujics, Vilotics, Valentényi – Kovács N., Bánföldi, Kovács B., Megyesi. – Javrujan, Miculescu
Balaton FC: Csernyánszki – Juhász T., Radics, Kuttor, László A. – Györök, Kovács P., Virág, Usvat – Sitku, Potemkin

A pálya állapota
Ha még néhány napig megállás nélkül esik, akkor talán néhány milliméterrel megnövekszik a sekélyes Balaton vízszintje, míg Békéscsabán az egyik legmélyebb talajú pályán futballoznak a labdarúgók.

Várható időjárás
Békéscsabán szakadni fog az eső – legalábbis a hírek és a műholdképek alapján. Később még rosszabb lesz a helyzet, hiszen a hét második felében már mínuszra fordul, az esőből pedig hó lesz.

Amit a meccsről tudni érdemes
A Balaton FC teljesítménye dicséretre méltó, hiszen a legkisebb költségvetéssel gazdálkodó csapat az első helyen várja a folytatást. Ehhez az is kellett, hogy a Békéscsabát a bajnokság első szakaszában hazai pályán 2–0-ra legyőzzék a siófokiak. A lilák most az osztályozó elől menekülnek, így várhatóan oroszlánként küzdenek.
Legfrissebb hírek

Heti program: BL-, El- és Kl-negyeddöntők, NB I, elitligák

Minden más foci
10 perce

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
21 perce

Udvardy huszonegy, Marozsán négy helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
22 perce

Baráth Péter góllal és gólpasszal vitte a prímet légiósaink közül

Légiósok
28 perce

Ötvenöt évesen visszatér a pályára a BL-győztes finn sztárfocista

Minden más foci
49 perce

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
59 perce

Tenisz: amerikai tornagyőzelmek Charlestonban és Houstonban

Tenisz
1 órája

A jövő sztárjai: Iváncsik Máté, Iváncsik Gergő

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik