A Vasas fizetne, a többi csapat még kivár

Vágólapra másolva!
2004.02.23. 21:10
Címkék
A Magyar Labdarúgóliga (MLL) elnöke, Szieben László a híradásokból értesült a sajtótájékoztatón elhangzottakról, ezért szűkszavúan nyilatkozott.
"Nem szeretnék a sajtón keresztül reagálni a miniszter úr véleményére, már csak azért sem, mert a sportminisztérium és az MLL hónapok óta tárgyal a stadionhasználatról." Információink szerint a február eleji megbeszéléseket követően a liga két levelet küldött a GYISM-be, és egyelőre várja a válaszokat a Hold utcából. Úgy tudni, az MLL vitatja a sportminisztérium álláspontját.Ami az érintetteket illeti, a Ferencvárosnak 25 évre szóló szerződése van a sportminisztériummal, amelyből még tíz év hátravan – tudtuk meg Furulyás Jánostól, a zöld-fehérek első emberétől. A labdarúgó-rt. többször egyeztetett már Gyurcsány Ferenc sportminiszterrel és elődeivel az új megállapodásról, de amíg nem írják alá a papírokat, addig Furulyás János nem kíván nyilatkozni a folytatástól. Az Újpestet nem először "találja meg" a minisztérium és a Sportfolió Kht., hiszen a lila-fehérek tartoznak a bérleti díjjal – ennek törlesztésére részletfizetési lehetőséget kértek. Sallói István, a beiktatás előtt álló új ügyvezető igazgató lapunknak elmondta: valóban fizetnie kell az Újpestnek február végéig, de az említett 19 millió forintnál kevesebbet.Az MTK korábban saját költségén felújíttatta a Hidegkuti-stadiont. Ezért Fülöp Ferenc klubigazgató levélben Gyurcsány Ferenchez fordult: a kék-fehérek egyelőre várják a minisztérium válaszát, mondván, tárgyalnának az új szerződésről, ha visszakapják a beruházott összeget (információink szerint 200 millió forintról van szó). Fülöp úgy véli, egyetlen fővárosi futballcég sincs abban a helyzetben, hogy fenntartsa az általa használt stadiont.A Bp. Honvéd ügyvezetője, Gál László egyelőre tájékozódni szeretne az ügyben (a kispestieknek nincs érvényes szerződésük). Annyit azonban megjegyzett, hogy számít a liga segítségére a probléma megoldásában. A Vasas helyzete abból a szempontból speciális, hogy a stadion területén nemcsak a futballcsapat dolgozik, hanem több szakosztály is. Vancsa Miklós, a labdarúgók ügyvezetője elmondta, hogy vállalják a rájuk vonatkozó kötelezettségeket.
Legfrissebb hírek

Bóka spanyol játékstílusra számít a lengyelektől a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
7 perce

Sipos Adrián, az új csapatkapitány: Igyekszem a teljesítményemmel visszafizetni a bizalmat

Kézilabda
24 perce

Dupla Tízes: ilyen Liverpoolban élni Szoboszlai Dominikék körül 

Angol labdarúgás
25 perce

Felkészülés: az utolsó percben egyenlített a Ferencváros a Midtjylland ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Gradisar visszatérhet az NB I-be, az Újpest lehet az egyik érdeklődő – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Paksi FC: Kinyik Ákos megsérült az edzőtáborban

Labdarúgó NB I
1 órája

A ruhabotrány után három norvég szakembert eltiltott a Nemzetközi Síszövetség

Téli sportok
1 órája

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik