A szakmára mifelénk a kutya sem kíváncsi

– Nem tagadom, a Nemzeti Sportban a közelmúltban Détári Lajossal megjelent interjú kapcsán kértem szót – mondta Mezey György. – De nem azért, hogy sértett kollégámmal vitatkozzak, aki azt harsogta, neki nem kell a pro-licenc. Arról a történetről röviden csak annyit: a pro-szintű képzésnek az európai szövetség által előírt követelményei vannak. Ilyen például, hogy a jelentkezőnek az A-tanfolyam befejezése után egy évet folyamatosan kell dolgoznia a profiosztályok valamelyikében, és Détári ennek az előírásnak a jelentkezéskor még nem felelt meg. Ez a mondvacsinált perpatvar azonban immár századszor, ezredszer terelte el a figyelmet a lényegről.
– Mert mi lenne a lényeg?
– Van a szakembereknek egy honlapjuk, footballtop21.com a címe, itt a hazai edzői kar számos kiválósága fejti ki rendszeresen a szakmai álláspontját. Olykor jómagam is írok, és az egyik anyagban röviden összefoglaltam a markáns válságjeleket. Nos, Magyarországon van a legkevesebb gyerekfutballista, a legkevesebb női játékos, nálunk hagyják el legtöbben a sportágat a tizennégy éves kor előtt, egyedül mifelénk csökken Európában a labdarúgók száma. Itt épült a legkevesebb pálya az utóbbi évtizedekben, viszont Magyarországon zárták be a legtöbb létesítményt, errefelé szűnt meg a legtöbb kiscsapat, és mi büszkélkedhetünk azzal, hogy a legsűrűbben váltunk szövetségi kapitányt.
– Azt is érdemes lenne hozzátenni, hogy az eredmények is látványosan romlanak.
– Egy sportolót természetesen a produkciója minősít, de higgye el, a morális és vezetői csőd közepette ez még a legkisebb és legkönnyebben orvosolható probléma. A szakma ugyanis – felismerve saját felelősségét – határozott lépéseket tett a megújulás érdekében; európai szintű modelleket kínált a tömegbázis szélesítésére és az edzői kar szakmai felzárkóztatására. A tömegképzésre a Bozsik-program lehetett volna a megoldás, ám ezt a projektet mára, sajnos a sajtó egy részének hathatós közreműködésével, szétverték, felszámolták.
– Kissé talán túlbecsüli a média szerepét.
– Ne gondolja! Emlékezzen csak vissza, hány cikk jelent meg a különböző lapokban arról: a Bozsik-program semmi másra nem jó, mint hogy a projekt irányítói forintmilliókat lopjanak el. Ennek nyomán egyik vizsgálat követte a másikat, ám mindegyiknek az lett a végeredménye, és ez a sportminisztérium e témában kiadott közleményében is olvasható, hogy semmiféle törvénytelenség nem történt. A meghurcoltakat persze senki sem követte meg, de ez még a kisebbik baj; a dráma az, hogy egyetlen esztendő alatt sikerült szétverni, megfojtani – kinek mi tetszik jobban – a programot. Mindezt annak ellenére, hogy korábban vitathatatlanul bebizonyosodott: óriási baklövés kiengedni a gyereklabdarúgók képzését a klubélet kereteiből, az iskolákra épített kiválasztás és képzés – bármilyen legendák is keringenek a góliátos bázisokról – megbukott.
– Ön tudja, személy szerint kik lehetnek felelősek a Bozsik-program haláláért?
– Szövevényes történet ez, olyan, történelmi korszakokon átívelő érdekviszonyokkal, a politikai szféráig elnyúló kapcsolatokkal színesítve, hogy a laikus kívülállók ezt hallva talán csak legyintenének, mondván: Mezey összeesküvés-elméletet gyárt. Pedig ez a nyers valóság.
– Ha felrajzolható a "keresztapák" hálózata, egyszer végre érdemes lenne megtenni.
– Megvan a névsor, és hitelesen dokumentálható is, ki mikor, mit mondott és mit tett! Mindenekelőtt azonban azt kell megérteni, hogy hiába volt a Magyar Labdarúgó-szövetség jogi önállósodása a rendszerváltozás hajnalán, a sportág azóta sem állt saját lábára, nem tanult meg önállóan járni. Más kérdés, hogy a politika sem engedte el, nem hagyta békén a labdarúgást, ezért a futballvezetőségnek fél szemmel folyvást azt kellett lesnie, hogy az aktuális kurzus szája íze szerint cselekedjen. S hogy a politika futball világát befolyásoló döntéseihez honnan szerezte az információt? Nos, mikor honnan. Második szövetségi kapitánykodásom idején, 1988-ban robbant ki a bundabotrány. Máltára menet egy vizsgálótiszt állította össze egy, a rendőrség kérésére általam leadott százas listáról, ki az, aki utazhat, ki az, aki nem. Nekem ebben a helyzetben le kellett mondanom, de milyen véletlen, az MLSZ-vezetők a helyükön maradhattak. Ám említhetném a Fehér könyvet…
– …ez az a sportminisztérium kérésére 2002-ben elkészült tanulmány, melynek szerkesztői többek között azt állították, hogy "…évtizedek óta nincs valódi szakmai élet a magyar labdarúgásban", az UEFA-típusú edzőképzés pedig "…a ma megkívánt ismeretek elsajátítását nem teszi lehetővé". Helyben vagyunk…
– Ön szerint megkérdezték a szakmát arról, van-e szakmai élet, mik a gondjai, bajai, milyen megoldásai, javaslatai vannak? Nos, elárulom: a kutya sem volt kíváncsi ránk. Igaz, ez már nem újdonság, így megy ez időtlen idők óta.
– Azzal az érvvel nehéz lenne vitatkozni, hogy a magyar csapatok eredményei önmagukban minősítik a szakma munkáját.
– Ez tényleg jól hangzik, esetleg érdemes lenne kiegészíteni azzal, hogy mindeközben a futball ingyenélő szereplői többszörös milliomosok, a cigánnyal húzatják a nótájukat a Balatonban üldögélve, amúgy meg adják-veszik a meccseket. Körülbelül ezt a hazug képet sikerült a nagy leleplezőknek kialakítaniuk a magyar futballról, s ebben a hangulatban a labdarúgóliga szakmai igazgatója a horvát szövetség és a MOL Rt. szerződéskötésekor azt találta mondani Zágrábban, hogy nincs mit csodálkozni az olajtársaság döntésén. Az már nem hangzott el sehol, hogy a horvátoknak juttatott pénzből, amit ők javarészt a fiataljaikra költenek, az egész magyar utánpótlás financiális gondjait orvosolni lehetett volna, de a pénz negyedével is meg lehetett volna oldani százezer gyerek kulturált foglalkoztatását. A MOL kinti szerepvállalása nyomán nyilvánvalóan tovább nő a két ország futballja közötti különbség. És azért vajon ki vállalja a felelősséget, hogy a Bozsik-program eltüntetése után csak a tavalyi évben ötvenezerrel kevesebb tizenkét éven aluli gyerek került be a képzési rendszerbe, mint 2002-ben? A projektre eddig elköltött pénz ily módon tulajdonképpen kiröppent az ablakon, noha a kiscsapatoknak juttatott labdák, kapuk, segédeszközök legalább nem vesznek kárba.
– Mégse kerüljük meg a szakma szerepét, felelősségét!
– Én sosem állítottam, hogy hibátlanok vagyunk, nincs felelősségünk a kialakult helyzetért. Ugyanakkor arra a kilencvenes évek elején kiadott jelszóra szeretnék mindenkit emlékeztetni, ami úgy szólt: a futball immár a showbiznisz része, jöjjenek végre az üzlethez jól értő üzletemberek. Jöttek is, ám többségük úri huncutságként kezelte a futballt, s ennek a következménye, hogy soha nem volt még akkora káosz a magyar futballban, mint a sportág legújabbkori történetében. A szakma ebben a helyzetben nem tehetett mást, mint elkezdte megújítani önmagát. Ehhez semmi mást nem kellett tennie, mint átvenni egy kontinensszerte működő rendszert, az UEFA-edzőképzést. Apró adalék: ha 1997-ben, még a BVSC edzőjeként egy véletlen folytán nem engem küld ki Benkő László, az MLSZ akkori elnöke az európai szövetség kongresszusára, tovább csúszott volna a képzés elindítása. Igaz, örökre nem odázódhatott volna el, hiszen az UEFA klublicenc-előírásainak az is része, hogy az élvonalbeli trénereknek pro-diplomát kell szerezniük. Szóval ott voltam a kongresszuson, s azóta tényleg mániákusan hajtogatom, és meggyőződésem, hogy igazam, van: az UEFA-edzőképzés nem mellőzhető, enélkül a magyar futball már halott lenne. Más kérdés, hogy mire a képzési rendszert felépítettük, évek teltek el, így az első végzős csapat csak 2002-ben vehette át a pro-diplomáját.
– Talán, ha kooperálnak a Testnevelési Egyetemmel…
– A TF vezetőivel jelenleg is tárgyalunk, mert fontosnak tartjuk az együttműködést. Felajánlottuk például, hogy a testnevelő tanárok futballszakmai képzésében részt veszünk, illetve a szakképzésben, valamint a szakedzői kurzuson az UEFA tananyagait oktatjuk. Az is jó lenne, ha a kutatáshoz, a tudományos továbbképzéshez, a szakirodalom feldolgozásához igénybe vehetnénk az egyetem segítségét. Egyetlen dolog nem megy, és ez is az európai szövetség miatt: UEFA-diplomákat csak a nemzeti szövetség adhat ki. Ezt nem lehet bérbeadni, másra átruházni, ezért a nemzeti szövetség a felelős. A magyarázat egyszerű: az európai szövetség a nemzeti szövetségek felett szakmai és jogi felügyeletet gyakorolhat, ám ez a független felsőoktatási intézmények esetében elképzelhetetlen. A licenckiadás egyébként nem örökre szóló jogosítvány, ahogy adja, úgy el is veheti azt az UEFA, ha szakmai kifogásai akadnak. Az elhunyt Simon Tiborral együtt ez idáig harminckét pro-licences szakemberünk van, meggyőződésem, hogy ők a szakmai tudásuk alapján kivétel nélkül megállnák a helyüket a nyugati kluboknál is.
– Ehhez képest az MLSZ – a szakmai bizottság ajánlását félretolva – külföldről hozott szövetségi kapitányt…
– Lothar Matthäust tisztelem, de az ő szerződtetése egy kétségbeesésben fogant döntés volt, amitől az MLSZ vezetői azt remélték, hogy megtörhetik azt a közönyt és ellenszenvet, ami manapság körülveszi a magyar labdarúgást… Ettől persze még a kapitányt támogatnunk kell. Csak senki ne gondolja, hogy ezután a védőink sosem rúgnak luftot, a csatáraink százból százszor gólra váltják a ziccereiket, és szerződésekben rögzített pénzükre hónapok óta hiába váró labdarúgók elfelejtik, hogy ingyen dolgoztatják őket. Magyarországon jelenleg egy, esetleg két életképes profi futballcég van, olyan, amely képes percre pontosan teljesíteni is a vállalásait.
– Ha jól sejtem, az ön jelenlegi együttese nem tartozik ebbe a körbe…
– Újpesten minden adottság meglenne ahhoz, hogy egy remek futballbázis kialakuljon. Ám a csapat legújabbkori történetét vizsgálva felvázolható a magyar futball kórképe is. Amíg lehet, tesszük a dolgunkat, de nem túlzás, egy vékony hajszálon függ az Újpest jövője.
– Nem tagadom, a Nemzeti Sportban a közelmúltban Détári Lajossal megjelent interjú kapcsán kértem szót – mondta Mezey György. – De nem azért, hogy sértett kollégámmal vitatkozzak, aki azt harsogta, neki nem kell a pro-licenc.
– Mezey szerint minden probléma alfája, hogy Magyarországon van a legkevesebb gyerekfutballista, a legkevesebb női játékos, nálunk hagyják el legtöbben a sportágat a tizennégy éves kor előtt, egyedül mifelénk csökken Európában a labdarúgók száma. Itt épült a legkevesebb pálya az utóbbi évtizedekben, viszont Magyarországon zárták be a legtöbb létesítményt, errefelé szűnt meg a legtöbb kiscsapat, és mi büszkélkedhetünk azzal, hogy a legsűrűbben váltunk szövetségi kapitányt.
A szakmai fejlődéssel és előrelépéssel kapcsoltban kifejtette, hogy "egy sportolót természetesen a produkciója minősít, de higgye el, a morális és vezetői csőd közepette ez még a legkisebb és legkönnyebben orvosolható probléma. A szakma ugyanis – felismerve saját felelősségét – határozott lépéseket tett a megújulás érdekében…"
A Bozsik-program stagnálására, majd kifulladására kapcsán állította, hogy mindez "szövevényes történet ez, olyan, történelmi korszakokon átívelő érdekviszonyokkal, a politikai szféráig elnyúló kapcsolatokkal színesítve, hogy a laikus kívülállók ezt hallva talán csak legyintenének, mondván: Mezey összeesküvés-elméletet gyárt. Pedig ez a nyers valóság." Sőt, leszögezi, hogy "megvan a névsor, és hitelesen dokumentálható is, ki mikor, mit mondott és mit tett!
Végezetül még egy röpke gondolat erejéig kitért jelenlegi munkahelyével kapcsolatos hírekre: "Újpesten minden adottság meglenne ahhoz, hogy egy remek futballbázis kialakuljon. Ám a csapat legújabbkori történetét vizsgálva felvázolható a magyar futball kórképe is. Amíg lehet, tesszük a dolgunkat, de nem túlzás, egy vékony hajszálon függ az Újpest jövője.