Szerették azt, ahogyan futballoztál, szerették azt, ahogyan velük szemben viselkedtél, szerényen, szeretettel, és szerették, hogy tudtál mosolyogni. Mosolyogni még akkor is, amikor már a halál közeledett, hogy leterítsen vasárnap késő este a guimaraesi stadion gyepére… Most már nincsenek hangok, már nincsenek képek, csak nagy fekete csend van, üresség, lebegés a semmiben. De az emberek, akik eljöttek hozzád, abban hisznek, hogy elérkezel oda, ahol a lelked feltámad, újra él, és ott is az leszel, aki voltál: szerény, szeretni- és rajonganivaló futballista. Téged, Fehér Miklós, azok, akik itt maradtak a földön, soha nem felednek el.
Nyugodj békében, mindörökké…
