Futball és egy születésnap

Lássuk, melyik szó illik leginkább Komjáti Andrásra. Hűséges. Játékos-pályafutása bizonyítja, mennyire az, elvégre bár Győrött született, s a helyi Dózsában kezdett futballozni, fiatalon, 17 évesen Angyalföldre került, ahonnan aztán nem is mozdult – leszámítva egy rövid, egyéves görögországi légióskodást.Sokat köszönhet a Vasasnak, de neki is sokat köszönhet a klub: jóban-rosszban kitartott a piros-kék színek mellett, lejátszott 443 magyar bajnoki mérkőzést – természetesen mindet az angyalföldieknél. Nem csoda, hogy a mai napig látni őt a Fáy utcában, legyen ott labdarúgó- vagy éppen kézilabda-mérkőzés. Szerencsés. Abban az időszakban lehetett futballista, amikor még magasabban jegyezték a magyar labdarúgást, a nézők is kíváncsiak voltak rájuk, elég csak a népstadionbeli kettős rangadókra emlékezni. Igaz, neki bizonnyal a Fáy utca sokkal kedvesebb – persze, fél életét ott töltötte, s ott volt 1977-ben is, a Zalaegerszeg elleni meccsen, amelyen a 3–1-es győzelemmel megnyerték a bajnokságot is. Szerencsés tehát, mert bajnoknak vallhatja magát, de íme, a másik véglet: az emlékezetes, 1989-es szegedi osztályozón is összejátszott – előbb Fortunával, majd Szabó Gyula kezével, az ő beadása után bokszolt ugyanis bele a szegedi bekk a labdába, s akkor az értékesített tizenegyessel bent maradt a Vasas. Emlékezetes nap marad 1981 júniusa is: Anglia ellen Müller Sándor helyére állította be őt Mészöly Kálmán, így a válogatottságig is eljutott. Boldog. Miért ne lenne az? Tisztes családapaként, barátok közt éli mindennapjait, talán csak egy élvonalbeli kispad hiányzik neki. Bár ne feledjük, most újra dolgozhat: nemrégiben nevezték ki az MTK utánpótlás-igazgatójának. Nem mellesleg Komjáti András csütörtökön ünnepelte 50. születésnapját – és ebből mit sem érez. "Hiába, az elmúlt évtizedeket fiatalok között töltöttem, s ha nem kopaszodnék, észre sem venném, hogy ötvenéves vagyok” – vallja ő. Mi azért észrevettük, így leírjuk: boldog születésnapot!