Külön edzés a sérülteknek

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.11.12. 21:04
Címkék
Szerdán pihenhettek az Arany Ászok Liga listavezető csapatának, a Ferencváros labdarúgói, azonban kedden délelőtt és délután is edzést tartott. Mindez önmagában még nem hír, az már annál inkább, hogy a gyakorláson továbbra sem vehettek részt a csapat sérült futballistái.
Külön edzett a műtét után hosszú ideje lábadozó Gyepes Gábor, a sípcsonttörésből gyógyuló Sowunmi Thomas, míg a combizmát fájlaló Balog Zoltán csak nézhette a társakat. A székesfehérvári szombati 2–1-es győzelem után érthetően jó hangulatban készül a csapat a Békéscsaba elleni találkozóra. A szurkolókat érintő hír, hogy az FTC Rt. a Westel támogatásával közönségtalálkozót rendez a közelmúltban megalakult Fradi Club tagjai számára. A már csaknem négyezer fős drukkerklub rendezvényére november 16-án, tehát a Békéscsaba elleni mérkőzés után egy nappal kerül sor a Ferencváros Kőbányai úti kézilabdacsarnokában 11 és 13 óra között. A program szinte minden eleme a szurkolók és a labdarúgók találkozására épül. A rendezvényen részt vevő játékosok minden érdeklődőnek aláírt, dedikált kártyákat és csapatképeket adnak, és a tervek szerint lehetőség nyílik arra is, hogy a szurkolók együtt fényképeztessék magukat a labdarúgókkal. Az érdeklődők a Fradi TV jóvoltából megnézhetik a 2003-as idény összes Fradi-gólját és a legizgalmasabb mérkőzések összefoglalóit is. A szervezők ígérik, hogy elsőként lehetnek majd szem- és fültanúi egy, a Ferencváros csapatát érintő örömteli és fontos bejelentésnek (hogy ez mit jelent, azt egyelőre titokban tartja a vezetőség). Egy biztos, nem a klub eladásával kapcsolatos döntést ismertetnek majd a szurkolókkal, sokkal inkább sejthető, hogy az eddigi jelentős támogatók mellé érkezhet új az Üllői útra.
Legfrissebb hírek

Varga Ádám rajtot rontott, az utolsó 150 méteren hínár ragadt hajójára, így is első idővel középdöntős a vb-n

Kajak-kenu
1 perce

A Fehérvár vezetőedzője valami olyasmit érne el, amit eddig nem sikerült

Jégkorong
1 perce

Itt a vége: Jackson és Nkunku is kimaradt a Chelsea keretéből

Angol labdarúgás
21 perce

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
1 órája

Az üzbég válogatottnál dolgozik, de a magyarokkal is tartja a kapcsolatot Douchev-Janics Natasa

Kajak-kenu
1 órája

Courtois hosszabbít Madridban, megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
2 órája

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik