NB I B: Nyíregyháza-Kaposvár 0-0

2003.09.21. 22:03
Címkék
SÁRGA LAP
Szatke (Andruskót rántotta le) a 38., Barna (Turóczit vágta fel) a 42., Virágh (lerántotta Farkast) az 55., Müller (Tóth Balázst buktatta) a 67. percben
SZÖGLETARÁNY: 6:2 (2:0)
Hét közben mindkét csapat nagy múltú riválisa ellen remekelt (a Nyíregyháza a Ferencváros elleni kupaderbin csak tizenegyesrúgásokkal adta meg magát, a Kaposvár pedig a Vasast leckéztette meg), ami ajánlólevélnek nem volt rossz. De csak annak, mert az első félidő feledhetőre sikeredett. Pedig a második percben már veszély támadt a nyíregyházi kapunál, de Máté Péter elszúrta a ziccert, húsz perc múlva pedig Farkas Norbert döngette meg a kapufát. A választ Cipf Zoltán postázta, de nem tudott túljárni Balajcza Szabolcs eszén, és ezzel minden érdemleges eseményt fel is soroltunk az első periódusból.
Nem telt el a második félidőből nyolc perc, és máris Preisinger Sándoré volt a "mérkőzés legnagyobb kihagyott helyzete” titulus. Az elhibázott lehetőségtől is jobban elszörnyedt a lelátó népe, midőn egy kemény ütközést követően Andruskó Attila vérző fejjel hagyta el a pályát. Hazai oldalon a cserékkel járó szerkezeti változások sem jártak eredménnyel, a Kaposvárnak pedig tökéletesen megfelelt az iksz, a csapat játéka is erre épült a hajrában.

Mestermérleg
Herédi Attila:
– A szerdai is a mi csapatunk, és ez is az. A hétközi meccs után sem gondoltuk, hogy világverő együttest alkotunk, de a most látottak után sem temetjük a gárdát.
Prukner László: – Az első félidő alapján a győzelem is benne volt a játékunkban, összességében elégedett vagyok az egy ponttal.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
1 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
1 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
2 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
3 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
4 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik