Lehet-e szép a bajuszos ara?

Nem jó ez senkinek, ez a megkeseredett, hogy azt ne mondjam, ellenséges közeg még inkább ráncossá, puhánnyá, és minő borzadály, bajuszossá változtatja az amúgy is bűnronda menyasszonyt. Csoda-e, ha nincsenek nézők, ha nincs menyegzőszerű hangulat a meccseken, ha már senki sem kalapol, tarhál a magyar futball számára, és csoda-e, ha a televízió sem kíváncsi a nézhetetlen műsorra. Köszönik szépen, nem kérnek belőle.
Pedig eladó a menyasszony.
Most kellene megint felcicomázni, szépen kiglancolni, eladhatóvá tenni. De nem megy, sőt egyre kevésbé megy. S persze meg lehet sértődni, amiért a Magyar Televízió kuratóriumi elnöksége galád módon beintett a magyar futballnak, és egyik pillanatról a másikra "kivonta” a riportereket, operatőröket a stadionokból. Mondom, meg lehet sértődni, de ne felejtse el senki, közpénzből, a mi forintjainkból pakoltak volna sok száz milliót a futball kasszájába, hogy mégiscsak legyen közvetítés. Ennek akár örülhetnénk is, ennek a spórolásnak, ugyanakkor ott van a másik oldal; sok ezer ember egyetlen szórakozását vették el, és ez azért is bosszantó az érintettek számára, mert mindenki tudja, ugyanakkor mennyit keresnek a televíziós sztárok, és ha úgy adódik, igenis jut pénz Maldív-szigeteki természetfilm forgatására.
De ebbe most ne menjünk bele, még akkor sem, ha a Zalaegerszeg–Ferencváros találkozó valóban nézhető produkció volt. Amolyan eladható árucikk, amellyel már lehet házalni, amelyet rá lehet tukmálni hirdetőkre, befektetőkre és elsősorban a nézőkre. Normális helyeken, zűrzavartól mentes futballkultúrájú országokban mindez természetes, ott a futballisták tudják, hogy mit várnak el tőlük, aszerint edzenek, játszanak és élnek. Cserébe megfizetik őket, a nézők pedig műsor gyanánt nemcsak műfeszültségeket, műsztárokat, műszerelmeket és műembereket kapnak, hanem valódi sportélményt.
Olyasmit, mint amit a Zalaegerszeg– Fradi meccs jelentett szombat este.
Felesleges és egyre inkább vicces lelkesedni: minden dicsérő mondat és pozitív jelző hamisan cseng mostanában. Ám mégis optimista hangvételű írás ez, hiszen egy olyan találkozóról szól, amelyről érdemes beszélni, amelyre érdemes visszaemlékezni. Különös módon még a vesztes Zalaegerszegnek is. Annak a csapatnak, amely ezen az őszön egyszerűen elfelejtett győzni. De a szombati produkcióért nincs szégyenkeznivalójuk a kék-fehéreknek, jóllehet sokra nem mennek a vállveregetéssel, amikor továbbra is nullapontosak. De ha így folytatják (és persze adódik a kérdés, miért nem így kezdték…) a bajnokságot, felzárkózhatnak, és elkerülhetnek a veszélyes zónából. A Zalaegerszeg tudniillik teljesen egyenrangú partnere volt a Ferencvárosnak. A meccs utolsó percéig nagy iramú, lüktető, élvezetes játék zajlott, a közönség pedig fantasztikus atmoszférát teremtett. Hangsúlyozni kell ezt, mert a magyar pályákon ritkán dicsérhetjük a szurkolókat, hiszen a rengeteg balhé, a mocskolódó rigmus, az agresszív viselkedés nem ad erre okot. Zalaegerszegen viszont szurkolt mindenki teli torokból, nem voltak csendes nyugdíjasok, férjük mellett ásítozó, unatkozó asszonykák, kiabált mindenki, ahogy a torkán kifért, mert egyszerűen kiabálni kellett a sok-sok izgalom láttán.
Van mire emlékezni: Tököli Attila remek és utánozhatatlan megoldására a gólja előtt, Vincze Ottó feltartózhatatlan cselsorozataira, életveszélyes lövéseire, Egressy Gábor birkózások után kialakított ziccereire, a Zalaegerszeg 93. percben is előadott viharos támadásaira, no meg a Fradi okos, higgadt játékára.
Futballmeccs volt ez – a miénk, de mégsem savanyú.
Pedig a ZTE–FTC, ami a korábbi években rangadónak számított, most nem sok jót ígért. A Ferencváros ezen az őszön soha nem látott szituációba került (már a nyár is emlékezetesre sikeredett…), a zöldek játékoskerete nehezen állt össze, és ennél is nagyobb bajnak tűnt a hat pont levonása, no meg a szurkolók kitiltása. Ám a mostani Fradinak ezzel is meg kellett birkóznia, különben visszatérhettek volna a lassan már elfeledett idők, amikor Vincze Géza irányításával a kiesőjelöltek közé zuhantak a zöld-fehérek. Ám történt, ami történt, az Üllői úton senki sem beszélt kiesésről (még csak az kellett volna…), Garami József szakmai igazgató pedig a maga nyugodt stílusában megpróbálta tartani a lelket a játékosokban. Igaz, az üresen kongó lelátók előtt sokat szenvedett a Ferencváros. De nem csak ott, Újpesten például nézők előtt sem ment a zöldeknek, s ha nincs Kassai Viktor játékvezető és az ő látványos tévedései, a lilák alighanem bedarálják ősi riválisukat. Aztán jött a nyíregyházi kínlódás, a végén kupatovábbjutással és most a zalaegerszegi győzelem.
Hosszú út volt ez, rengeteg csapdával és buktatóval.
A Ferencváros háza táján egyöntetűen állítják: a nehezén már túl vannak, számukra most kezdődik igazán a verseny. Most, amikor újra zsúfolt lelátók előtt játszhatnak hétközben az
UEFA-kupa-meccsen, majd a bajnoki folytatásban. Most dől el, mennyire erős a Fradi. Mit is jelent Tököli visszatérése. A csatár gólt lőtt Nyíregyházán, betalált Zalaegerszegen, ám látszik rajta, még messze van a csúcsformájától. Nem annyira felszabadult és bátor, mint a tavasszal, de ezek az apró gólok újra csúcsformába lendíthetik. Zalaegerszegen lecserélte őt Garami József, és amikor jött le, a helyi szurkolótábor óriási füttykoncerttel búcsúztatta, mintegy jelezve: sokan csalódtak benne, amiért hangzatos kijelentései ellenére mégiscsak visszatért az Üllői útra.
A Zalaegerszeget viszont nem fütyülte ki senki. S ez volt szép az egészben. Pedig a ZTE immár hetedik vereségét szenvedte el sorozatban (néhány éve a Vasas kezdett ennyire katasztrofálisan, annak kiesés lett a vége…), ám az emberek nem fordultak el a csapattól, végig szurkoltak, sőt olyanok is akadtak, akik az öltözőépület előtt éltették az amúgy lelkileg megviselt zalaegerszegi fiúkat. Nehéz, irtózatosan nehéz ebből a szituációból talpra állni, elindulni a mezőny után, és ledolgozni a hátrányt. A ZTE szempontjából kész szerencse, hogy keresztbe-kasul verik egymást a rivális csapatok, és még szó sincs behozhatatlan hátrányról. Hanem az is érdekes lehet, hogy Bozsik Péter milyen érzésekkel nézte korábbi csapata Fradi elleni rohanását és remek teljesítményét. Mire gondolhatott, amikor látta, hogy Egressy, Radu Sabo vagy éppen Babati Ferenc 90 percen keresztül sprintel, hajt, megszakad a győzelemért, és immár szó sincs a korábbi totyogásról, álló futballról…
Mi játszódik le egy öltözőben, amitől egyik hétről a másikra megváltozik egy csapat mentalitása?
De elég is most a pozitív jelzőkből, hiszen felesleges és egyre inkább vicces lelkesedni.
Egyébként is: lehet-e szép a bajuszos menyasszony…?