Madar Csaba újra Loki-mezben

K. T.K. T.
2003.07.02. 23:38
Címkék
Bár csak néhány hét múlva rajtol az élvonalbeli bajnokság, Debrecenben már magasra szökött a futball-láz.
Ezt jelzi, hogy a napokban megtartott éremosztó ünnepségen, a bronzjuniálison mintegy másfélezren tapsoltak a kedvenceknek (a díjátadó az MLL részéről a korábbi sikeres szövetségi kapitány, Mészöly Kálmán volt), és a DVSC-MegaForce első előkészületi mérkőzésén még ennél is többen foglaltak helyet a Vágóhíd utcai pálya lelátóin. A nagy melegben nem diktáltak eszeveszett iramot a csapatok, de 25 perc elteltével megrezdült a háló, Bajzát Péter talált be közelről, majd közvetlenül a félidő vége előtt egy mintaszerű támadás végén Dombi Tibor is eredményes volt. A szünet után teljesen kicserélődött a DVSC, több fiatal mellett a bajnok MTK-ból visszaigazolt Madar Csaba is szóhoz jutott, ám a többségében juniorkorú labdarúgókból álló hazai gárda is NB II-es ellenfele fölé kerekedett, amit Andorka Péter gólja is jelzett.Halmosi Péter nem léphetett pályára, mivel csak szerdán késő estére várták Debrecenbe, a Grazból érkező háromszoros válogatott labdarúgó csütörtökön áll edzésbe.DVSC-MegaForce–Mátészalka 3–0 (2–0)
Vágóhíd utca, 2000 néző. V: Kiss J.
DVSC, 1. félidő: Tomic – Nikolov, Éger, Szekeres, Selymes – Dombi, Vincze G., Sándor T., Böőr – Bajzát, Sumudica. 2. félidő: Papp T. – Müller, Habi, Flávio Pim, Szatmári – Bellon (Nagy Z.), Tisza, Madar Cs., Jeremiás – Dávid Z., Andorka
G: Bajzát, Dombi, Andorka
Legfrissebb hírek

A Tenerife közölte, elhunyt a brutális ütközést szenvedő játékosa

Spanyol labdarúgás
11 perce

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
13 perce

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
13 perce

Az MTK megvált Pinezits Máté vezetőedzőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 perce

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
33 perce

Baj van a Hungária körúton: eltűntek a helyzetek, szaporodnak a vereségek

Labdarúgó NB I
57 perce

Doncic és SGA 40 felett, Steph Curry is remekelt, Green bunyózott a maratoni NBA-játéknapon

Amerikai sportok
1 órája

Csercseszov távozott orosz klubjától – hivatalos

Minden más foci
1 órája