Másodosztályban az újvárosiak

A dunaújvárosi oldalon a cserekapus Bita Lászlót leszámítva csupa fiatal, rutintalan labdarúgó ült (közöttük Micskó Márk, aki még soha nem játszott az élvonalban), míg az egerszegieknél a válogatottat megjárt futballisták, több száz első osztályú meccset lejátszott profik vártak arra, hogy játéklehetőséget kapjanak Bozsik Pétertől. Mindez részben válasz is arra, hogy az újvárosiak három évvel a bajnoki címnyerést követően miért sereghajtók az élvonalban, és miért kezdhetnek megbarátkozni a gondolattal, hogy a következő bajnoki évet az NB I B-ben kell majd végigküzdeniük.
Ami az összecsapást illeti, a két állomány közötti minőségi különbség már az első pillanatoktól kezdve jól látható volt, a játék szinte kizárólag a vendégek térfelére korlátozódott. Igaz, az egyetlen Darko Ljubojevics-lehetőséget leszámítva gólhelyzet nem adódott a hazaiak előtt, azonban a kezdetektől érezni lehetett, csak idő kérdése, hogy mikor kerül a szinte csak a védekezéssel törődő újvárosiak kapujába a labda. Kenesei Krisztián tizenkilencedik bajnoki találata meghozta a megérdemelt vezetést a zalaiaknak, majd érdekes módon a hátrányban lévő piros-fehérek elkezdtek az addig látottnál bátrabban futballozni. Persze arra azért senki se gondoljon, hogy egymást követték a szemre is tetszetős kontratámadások, ám gyanítható, a Dunaferr játékosai már annak is örültek, hogy többször is pontos passzokkal tudták a saját kapujuk előteréből kihozni a labdát. Aztán valamivel később bekövetkezett az, amire az addig látottak alapján aligha lehetett számítani, az újvárosiak tulajdonképpen az első felépített akciójukat góllal fejezték be. A találat megmutatta azt, ami a játékrész korábbi szakaszában is látható volt, vagyis hogy az erőfölényük tudatában lévő egerszegi labdarúgók nem képesek teljes koncentrációval futballozni. Márpedig ezúttal kedvükre gyakorolhattak volna jó néhány mérkőzéshelyzetet, az ellenfél ugyanis ideális volt ehhez…
Az újabb zalai találat nem változtatott a játék képén. A kék-fehérek támadásban maradtak, többször is játszi könnyedséggel kerültek az újvárosiak védelme mögé, csakhogy a kapu előtti passzok sorra pontatlannak bizonyultak. Bármilyen meglepő, a hajrá egyenlítési alkalmat hozott – Jovan Drobnjak hibázott –, és a zalai szurkolók nem hittek a szemüknek, amikor kedvenceik a jobbnál jobb helyzeteket is elhibázták.
A dunaújvárosiak azért nem adták fel.
Persze, ez a fiatal csapat küzdeni tud, más kérdés, hogy immár a lelkesedés nem lehetett elég. Ahogyan azt várni lehetett, a második félidőre Gálhidi György némileg átszervezte a csapatát, hiszen a csereként pályára lépő Pintér Attila lett Vaskó József mellett a másik középső védő, míg az addig a védelem tengelyében futballozó Rade Medics fellépett a középpályára.
Nos, nem biztos, hogy ez a változtatás okozta, ám ettől még a tény tény marad, a vendégek a folytatásban egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet. Sőt! A játékrész feléhez közeledve több, szemre is tetszetős támadást vezettek, és ha Szabó Péter asszisztens nem jelez többször is tévesen lest, akár ki is egyenlíthettek volna.
Ami pedig a ZTE-t illeti, a hazaiak futballja igencsak sok kívánnivalót hagyott maga után, valahogy azt lehetett érezni, hogy a pályán lévők szükséges rosszként kezelik a kilencven percet. A zalaiak nem tudtak iramot diktálni, rengetegszer passzoltak pontatlanul, no és a küzdőszellemük sem volt az igazi. Igaz, ezúttal nem a Ferencváros vagy az Újpest volt az ellenfél, azonban egy igazán profitizenegy egy lesajnált ellenfél ellen is tud úgy küzdeni, mintha a bajnoki cím lenne a tét. A játékrész hajrája hozott még egy "Panenka-módra” végrehajtott sikeres Kenesei Krisztián-tizenegyest, majd Gyánó Szabolcs második gólja végül is magabiztossá tette a hazaiak sikerét. Ezzel eldőlt, amire számítani lehetett: az 1998-ban az élvonalba feljutott, 2000-ben bajnoki címet szerző, 2001-ben ezüstérmes Dunaferr, a mára pénzügyileg összeesett csapat újra a másodosztályba kényszerült. Szomorú…

percről percre

8. perc: Kenesei a jobb oldalon jobb belsővel remekül kanyarította középre a szabadrúgáshoz letett labdát. A kaputól mintegy négy méterre álló Ljubojevicsnek sikerült azt a bravúrt végrehajtania, hogy teljesen üresen maradva középről a kapu fölé fejeljen.
13. perc: Szamosi a bal oldalon az alapvonalig jutott, jól adott középre, Vaskó elvétette a labdát, Kenesei viszont nem, egy pattanás után mintegy tíz méterről jobbal óriási erővel a kapu közepébe, a léc alá bombázott.
1–0
19. perc: Báló a bal oldalról jól ívelt középre, a ZTE-védők Bardival az élen csak szemmel tartották Nyúl Gábort, a csatár pedig élt a lehetőséggel, és mintegy hat méterről, jobb belsővel okosan a jobb alsó sarokba lőtt.
1–1
29. perc: Nagy Lajos a jobb oldalon húzogatta a labdát, a tizenhatos sarkához érve ballal jól adott középre, Gyánó érkezett, s mintegy tíz méterről fejjel a kapu bal oldalába bólintott.
2–1
35. perc: Lengyel jobbról jó labdát tálalt a balösszekötő helyén érkező Báló elé, a fiatal játékos nagy helyzetből a jobb sarok mellé lőtt.
44. perc: Nagy indította a jobb oldalon Kocsárdit, a védő jól adott középre, Csóka fejese a lécről visszapattant, Král érkezett, de az önfeláldozó védők közbevetődtek és felszabadítottak.
45. perc: Szamosi a bal oldalról szépen adott középre, Kenesei jól érkezett, mintegy hét méterről fejelt, Deli nagy bravúrral kiütötte a labdát, éppen az ötös bal oldali sarkán érkező Ljubojevics elé, aki jobbal nagy erővel lőtt, de a labda a bal kapufáról pattant az alapvonalon túlra.
78. perc: Szamosi a bal oldalon kilépő Gyánó elé passzolt, a csatár 12 méterről futtából, ballal a bal alsó sarok mellé lőtte a labdát.
79. perc: A lesre játszó zalai védők között Drobnjak lépett ki, majd viszszapasszolt középre. Az egerszegi védők közül Balog próbált felszabadítani, de lábáról a labda a bal felső sarok felé vágódott, Bardi végül nagy bravúrral kitornázta a labdát.
83. perc: Sabo passza után Gyánó lépett ki a jobbösszekötő helyén, majd addig cselezgetett, amíg a kifutó Deli kezén átesett, a bíró pedig tizenegyest ítélt. A büntetőből Kenesei okosan, bokamozdulattal, jobbal a kapu középébe emelte a labdát.
3–1
84. perc: Zsók jól adott középre a jobb oldalról, Drobnjak nyolc méterre a kaputól üresen maradt, de fejese után Bardi kitornázta a labdát.
92. perc: Nagy Lajos a jobbösszekötő helyén keresztbe ívelt, Vincze elvétette a labdát, de a középen érkező Gyánó ballal a bal sarokba lőtte azt.
4–1

Mestermérleg

Bozsik Péter a Zalaegerszeg vezetőedzője: Ezen a mérkőzésen egy pillanatig sem lehetett kérdéses, hogy melyik a jobbik csapat. Kilencven percen keresztül érvényt tudtunk szerezni a papírformának, úgy is mondhatom, magabiztos győzelmet arattunk, bár azt is el kell ismernem, valamivel azért lehetett volna gördülékenyebb is a játékunk.

Gálhidi György a Dunaferr szaktanácsadőja: Az első félidőben a ZTE jobban játszott, s megérdemelten szerzett kétszer is vezetést. A folytatásban aztán nagyszerűen futballoztunk, egyenlő ellenfelei tudtunk lenni a tavalyi bajnoknak. Ziccereket dolgoztunk ki, és nem hallgathatom el, hogy a játékvezető többször is bennünket sújtott az ítéleteivel. Az eredmény csalóka, hiszen kettő egynél a levegőben lógott az egyenlítés.

Fény és árnyék

Ezúttal nem játszott bombaformában Lengyel Ferenc, a Dunaferr szaktanácsadója, Gálhidi György a második játékrész elején le is cserélte őt. Amikor a vendégek futballistája leballagott a pályáról, ha nem is volt vastaps a stadionban, ám a kispad mögött helyet foglaló szurkolók érezhető tisztelettel fordultak feléje, és köszönték meg neki a játékot. Sportszerű cselekedet volt ez, hiszen Lengyel korábban jó néhány ZTE–Dunaferr mérkőzést döntött el, kell-e mondani, nem a zalaiak javára. Úgy tűnt, a szurkolók tudják, kiről van szó…

…ugyanis nem mindenki tudta. A Dunaferr kezdő tizenegyében zömmel olyan fiatalok kaptak helyet, akik országosan nem számítanak ismert futballistának. Amikor a találkozó kezdete előtt 25 perccel a stadion hangosbemondója elkezdte sorolni a vendégek összeállítását, akkor mégis egy olyan futballistánál tévesztett, akit – és ez a cseréjénél kiderült – nem kell bemutatni a közönségnek. Lengyel Ferencről van szó, az újvárosiak csapatkapitányáról, aki több száz élvonalbeli meccsel a háta mögött talán megérdemelte volna, hogy az illető ne Lengyel Józsefként mutassa be. Kínos baki volt…