Százhalombatta-Pápa 0-0: Csupán a kapufáig jutottak

A mérkőzésről tudósított: PALLAGI RÓBERTA mérkőzésről tudósított: PALLAGI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2003.04.26. 21:02
Címkék
SÁRGA LAP
Móra (megrúgta Kvaszt) a 43., Hegyi (buktatta Bakót) a 45. percben

SZÖGLETARÁNY: 1:7 (0:2)
Gyors vendéghelyzettel indult a mérkőzés, Sitku Illés a félpályáról tört kapura, remek csellel játszotta magát tisztára, lövését azonban Tóth Iván bravúrosan védte. Nem sokkal később Kvasz Krisztiánnak is volt lehetősége a gólszerzésre. Élénk iramú volt a játék, komoly helyzet egészen az első félidő utolsó percig nem adódott, ekkor azonban Károlyi Gábor remek fejese a kapufán csattant. A második félidő is Károlyi Gábor-nagy helyzetével indult: az 51. percben tisztára játszotta magát a hazaiak csatára, de nyolc méterről a kapu mellé lőtt. A vendégcsapat a mezőnybe ügyesen adogatott, játékosai gyorsak voltak, komoly helyzetet azonban alig-alig tudtak összehozni, miközben Károlyi Róbert egy alkalommal egyedül vezette kapura a labdát, gyengén sikerült lövését viszont Borsi Csaba elvetődve védte. A mérkőzés utolsó nagy lehetősége a hosszabbításban adódott, amikor Gyurováth Sándor ívelt fejese a felső lécen landolt. A Pápa valamivel szervezettebben játszott a mezőnyben, komolyabb gólhelyzetei azonban a hazaiaknak voltak, ezek azonban rendre kimaradtak.

Mestermérleg
Gálvölgyi István: – Ilyen szériában vagyunk, amikor jó játékkal sem tudunk nyerni. A jelenlegi helyzetünkben játékosaink a maximumot nyújtották.
Pintér Attila: – Több olyan gólszerzési lehetőségünk volt, amelyekből eldönthettük volna a mérkőzést, ám ezek kimaradtak, így meg kellett elégednünk egy ponttal.
Legfrissebb hírek

Varga fejesével Belgiumban szerezte első El-alapszakasz győzelmét a Ferencváros

Európa-liga
1 perce

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
55 perce

Súlyemelés: Árva Cintia a 20. helyen zárta a súlyemelő-vb-t

Egyéb egyéni
1 órája

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
1 órája

Konferencialiga: Bolláék sima vereséggel kezdtek Poznanban

Európa-konferencialiga
1 órája

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán megverte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
2 órája

Izrael tagsága nincs veszélyben, Infantino szerint a FIFA nem képes megoldani geopolitikai problémákat

Minden más foci
2 órája

Már nem Roman Skuhravy az FC Kassa edzője – hivatalos

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik