NB I B. – Kaposvár–Hévíz FC 0–0

JUTASI RÓBERTJUTASI RÓBERT
2003.04.05. 22:19
Címkék

SÁRGA LAP
Buza (visszarántotta Rajczit) a 71., Jéger (Fonnyadt buktatásáért) a 77. percben.
SZÖGLETARÁNY: 8:0 (1:0)

Ismét újoncot avatott a hazai együttes: Jovánczai Zoltán, a Kaposvári Rákóczi saját nevelésű játékosa először lépett kezdőként a pályára. A kaposváriak hadrendjét látva már kezdettől teljesen nyilvánvaló volt, hogy a támadásra fektetik a fő hangsúlyt, hiszen a négy védő előtt három középpályás és három támadó igyekezett megközelíteni, illetve bevenni a hévíziek kapuját.
Az elképzelés csak annyiban volt eredményes, hogy valóban támadószellemben, szinte végig rohamozott a hazai együttes, s már az első húsz percben három gólhelyzetet dolgozott és hagyott is ki. A vendégek védelme azonban jól rombolt, a hátvédek időnként ügyesen hozták ki kapujuk elől a labdát, és egy alkalommal – igaz, a hazaiak ügyetlenségének közbeiktatásával – ők is teremtettek egy gólhelyzetet, amelyet ki is hagytak. A szünet előtt egy újabb lehetőséget is elpuskáztak a hazaiak, Keszei Ferenc elégedetlen volt a csapata támadójátékával, s cserélt is a második félidő kezdetén.
Az 54. és az 56. percben aztán újabb két helyzetet hozott össze és puskázott el a hazai együttes, és továbbra is támadásban maradt. Ahogy fogyott az idő, egyre inkább hátrébb szorult a Hévíz, s bár a hetedik szöglet után André a kipattant labdát a hálóba vágta, a játékvezető les címén a gólt érvénytelenítette.
Végül a kapu előtti határozatlansága miatt az a Kaposvár nem volt eredményes, amely a mérkőzést megelőző szerdán kupatalálkozón megyei másodosztályú ellenfelének huszonhét gólt rúgott.

Mestermérleg
Keszei Ferenc:
– A sok gólszerzési lehetőségünket nem tudtuk kihasználni, véleményem szerint a szabályos találatunkat nem adta meg a játékvezető, ráadásul még egy tizenegyest is elmulasztott befújni.
Pusztai László: – Hősiesen küzdöttünk, jól védekeztünk, és amiért jöttünk, azt teljesítettük.
Legfrissebb hírek

Jobban kezdett a szünet után a Liverpool

Bajnokok Ligája
9 perce

Parádés góllal egyenlített a Real Madrid, a második félidőben is nagy a nyomás az AEK kapuján – percről percre

Bajnokok Ligája
13 perce

Hazai pályán kikapott a Falco az AEK-tól a kosár BL-ben

Kosárlabda
16 perce

Európa-bajnokok egymás között – ilyen volt a rövid pályás úszó ob első napja

Úszás
42 perce

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
1 órája

Borbély Balázs: Eljött az egyik ünnepnap!

Európa-liga
1 órája

Magabiztos szegedi győzelem a BVSC ellen

Labdarúgó NB II
1 órája

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
1 órája