Aggódnak a drukkerek

A. T. P.A. T. P.
2003.03.24. 20:46
Címkék
Vasas-MTK, Vasas Hungária, MTK Angyalföld  néhány lehetőség, hogy többek szerint miként hívhatják majd a jövőben Várszegi Gábor legújabb futballcsapatát.
Amiről korábban sokat lehetett hallani, kedden, a Vasas SC elnökségi ülésén valósággá válhat: amennyiben a vezetőség elfogadja a javaslatot, a klub megkezdheti a konkrét tárgyalásokat a Várszegi Gábor nevével fémjelzett csoporttal az esetleges fúzió ügyében. Mint azt a Világgazdaság hétfői számában megírta (és amint arról lapunk január 10-ei számában már olvashattak), a Fotex Rt. elnök-vezérigazgatója átköltöztetné az MTK-t a Fáy utcába, s az új területen 12 ezer férőhelyes stadiont építene. Információink szerint a Vasas SC ügyvezetését hivatalosan még senki nem kereste meg, ám úgy tudjuk, a tárgyalásokon eddig is jelenlévő Török László megbízott társadalmi elnök előterjesztésére az elnökségnek már kedden döntenie kell. Fülöp Ferenc, az MTK labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság ügyvezetője megkeresésünkre elmondta, az MTK Hungária Kft. és a Vasas Labdarúgó és Sport Kft. (amelynek 90 százalékos tulajdonosa Rácz Gábor) között nem voltak tárgyalások, így az igazgató sem tud semmiről, miként a Vasas keddi elnökségi üléséről sem. Korábban lehetett hallani olyan híreket, amelyek szerint Várszegi az MTK-t azért költöztetné a Fáy utcába, hogy a jelenleg is a Sportfólió Kht., azaz állami tulajdonban lévő Hungária körúti létesítmény helyén kereskedelmi központot építsen, ám ha a fúzió és a tranzakció bekövetkezik, könynyen elképzelhető, hogy a jóval nagyobb és értékesebb Fáy utcai területet használja fel. (A törvények alapján azonban az állami tulajdonban lévő sportlétesítményeken a meglévő sportfelületet meg kell tartani, és csak köré lehet modern üzletközpontot, székházat vagy lakóparkot felhúzni.)Az egyesülés híre miatt egyébként nyugtalanok a két klub szurkolói. Emlékezhetünk, az MTK hívei korábban az esetleges Újpesttel való fúzió ellen is tiltakoztak (az ügyletből végül semmi nem lett), míg az angyalföldiekért rajongók nyílt levelet írtak a klub elnökségének, amelyben elzárkóznak az MTK-val való egyesüléstől, s követelik a Fáy utcai stadion, a csapatnév, valamint a piros-kék szín megtartását. E tényezők közül a csapat neve okozhatja a legnagyobb problémát, hiszen egyértelműnek tetszik, hogy a két szóból álló névből hosszú távon csak az első maradhat meg;hogy az MTK példájánál maradjunk: ki emlékszik ma már az Egyetértésre vagy a Vörös Meteorra…A Világgazdaságban megjelentek alapján a Várszegi Gábor érdekeltségi körébe tartozó másik futballtársaság, a Ferencváros stadionja is átalakítás előtt állhat: vagy a jelenlegi aréna helyét bővítik 27 ezer férőhelyesre, és fedik be azt, vagy "elforgatva”, az Üllői útra építene egy vadonatúj, harmincezer nézőt befogadó létesítményt, amely mintegy tízmilliárd forintba kerülne. Szeiler József, a Fradi Rt. vezérigazgatója elmondta, a jelenlegi pálya rekonstrukciójának kérdése valóban napirenden van, hiszen a Gyermek-, Ifjúsági-, és Sportminisztérium 1.4 milliárd forintot szán a felújításra, és a GYISM ígérete szerint igyekszenek további forrásokat előteremteni a munkálatokhoz.
Legfrissebb hírek

Leimeter Dóra: Éremért utazunk a BL négyes döntőjére

Vízilabda
23 perce

Klose csapata egymillió euróért vinné Tóth Rajmundot – sajtóhír

Labdarúgó NB I
39 perce

Női kosárlabda: Dubei Debóra visszavonul a válogatottól

Kosárlabda
1 órája

Férfi kéziválogatott: csalódást keltő a szerbek elleni csatavesztés, de maradt némi remény

Kézilabda
1 órája

NS-képeslap: a sport- és a közösségi események találkozási pontja

Egyéb egyéni
1 órája

NS-elemzés: bajnoki címet ért az ETO korszerű labdás játéka

Labdarúgó NB I
2 órája

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
3 órája

NBA: Wembanyama fantasztikusan játszott, bajnokveréssel indított a Spurs

Amerikai sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik