Debrecen - Újoncot avattak

2003.03.17. 21:40
Címkék
Nem véletlenül járt vasárnap a Bozsik-stadionban Szentes Lázár, a DVSC-MegaForce vezetőedzője és Szilágyi Sándor, a labdarúgó-kft. ügyvezetője. A debreceniek ugyanis a hét végén az otthonában ezúttal elbukó (1–4) Kispest-Honvédot fogadják, míg a győztes Újpesttel – reményeik szerint – a felsőházi rájátszás során találkoznak majd. "Már a Kispest ellen készül a csapat – mondta Szilágyi Sándor ügyvezető. – Sajnos az influenza a mi játékosainkat sem kíméli, a szombati siófoki bajnokin a gárda kapitányának, Böőr Zoltánnak a játékáról kellett lemondanunk, vasárnapra Bajzát Péter lázasodott be. Ahogy Böőrnek, úgy feltételezhetően neki is két-három napig tart majd a pihenő, azaz a szombati mérkőzésen már elvileg pályára léphet; amennyiben Szentes Lázár is úgy gondolja. Mivel eltiltott labdarúgónk nincs, a műtét után lábadozó Balog Zsolton kívül mindenki bevethető lesz. Jobbhátvédünknek nagyjából még egy hónapra van szüksége, hogy kellően megerősödve újra játékra jelentkezzen.”Nincs ilyen gondja a Loki legutolsó szerzeményének, a román Sabin Iliének. A Ferencváros elleni győztes összecsapáson a légiós szerezte csapata első gólját a végül 2–0-s debreceni sikerrel zárult találkozón. Siófokon már nem sikerült megismételnie ezt a teljesítményt, s ahogy a Fradi, úgy az újonc ellen sem töltött 90 percet a pályán. Ez utóbbi alkalommal az a Kolbe Ádám váltotta a légióst, akinek ez volt élete első élvonalbeli fellépése."Büszkék vagyunk rá, hogy Kolbe személyében újabb fiatal, saját nevelésű játékos mutatkozhatott be a DVSC együttesében – fűzte hozzá az ügyvezető. – Egyesületünk komolyan veszi a futballisták nevelését, így bátran építhetünk az utánpótlásműhelyünkből kikerülő labdarúgókra.”
Legfrissebb hírek

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
20 perce

Női röplabda Extraliga: bronzérmes a Békéscsaba

Röplabda
26 perce

Gálázva döntött Bundesliga-gólrekordot a Bayern, és már a következő fordulóban bajnok lehet

Német labdarúgás
26 perce

Videón Nikitscher szép fejes gólja Portugáliából; Keresztes Skóciában talált be; Szánthó-gólpassz Szlovákiában

Légiósok
27 perce

Szalah betalált a Fulham ellen, a Liverpool sikerrel hangolt a BL-visszavágóra

Angol labdarúgás
31 perce

Férfi kosár NB I: a Szolnok nyert a Falco otthonában, utolsóként a Sopron csúszott be a rájátszásba

Kosárlabda
38 perce

Női kosárlabda NB I: Győrben nyert a Szigetszentmiklós, otthon a Cegléd

Kosárlabda
43 perce

Serie A: az Udinese idegenben ütötte ki az AC Milant

Olasz labdarúgás
51 perce
Ezek is érdekelhetik