A játékosok nem izgatják magukat a gyengébb produkció miatt

Vágólapra másolva!
2003.02.23. 20:26
Címkék
Szélesi Zoltán (védő):
A bajnoki ritmus izgalmasabb
A bajnoki ritmus izgalmasabb


"Személy szerint én nem érzem, hogy túl hosszúra nyúlna a felkészülés, noha a többiekkel abban mindenképpen egyetértek, hogy már elkezdődhetne a bajnokság. A hétközi edzések és edzőmecscsek sorozata valamennyire lehangolja az embert, ezzel így vagyok én is. A tréningek jellege azonban hamarosan változik majd, és ráállunk a bajnoki ritmusra, ami azért lényegesen izgalmasabb lesz. A most tapasztalt fizikai és mentális fáradtság más csapatnál is észlelhető, nem hiszem, hogy ez tipikusan újpesti probléma lenne. Tompák vagyunk, de csupán időzítés kérdése, mikorra pörgetjük fel magunkat. A Ferencváros ellen például nem lesznek motivációs gondjaink.”




Farkas Balázs (középpályás):
Fásultan nem lehet támadni


"Én sem tudok más véleményt megfogalmazni, mint hogy abszolút nem tett jót, hogy a kiváló törökországi körülmények után vissza kellett jönnünk a műfűre. Ez rengeteget kivesz belőlünk, és el kell ismerni, beleuntunk már az alapozásba. Ettől függetlenül a múlt heti két edzőmeccsen lényegesen jobb focit is produkálhattunk volna. A védekezésben masszívabbnak, a támadójátékban pedig attraktívabb kellett volna lennünk, de ez az előbb említett fásultság miatt nem jött össze. Szerintem nagyobb bajunk lehet a tavasszal, hogy Újpesten most kevés a minőségi játékos. Mindöszsze tizenhárom, tizennégy olyan labdarúgó van a keretben, akikkel meg tudjuk valósítani a céljainkat, viszont sérülés esetén ez komoly hátrány lehet a számunkra.”




Horváth Ferenc (csatár):
A műfüves játék azért más


"Hogy mi a baj? Ennek több oka lehet, de azt gondolom, egyik sem olyan komoly gond, amit ne lehetne a bajnoki nyitányig orvosolni. Törökországban remekül szerepeltünk az edzőmeccseken, én akkor úgy éreztem, már elkezdődhetne a tavaszi szezon, ám a műfűre való visszatérés nem ment zökkenőmentesen. Bevallom, én mind fejben, mind fizikálisan is elfáradtam már, ezért nem ment a játék a BKV és a Százhalombatta elleni edzőmeccseken. Ám ez az egész csapatra érvényes, senki sem lóg ki a sorból. Hullámvölgybe kerültünk a múlt héten, de ezen nagyon hamar túlléphetünk. A felkészülési mérkőzések nem túl lelkesítőek, ám ha itt lesz az ideje, a tétmeccsekre bizonyosan felpörgünk majd.”
Legfrissebb hírek

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
45 perce

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
57 perce

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
1 órája

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
1 órája

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
3 órája

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
3 órája
Ezek is érdekelhetik