Hiányzik három új játékos

Vágólapra másolva!
2003.02.22. 20:15
Címkék
Rengeteg, nem is alaptalan vád érte az elmúlt években a kispesti pályákat, hogy mennyire borzalmas mind a Bozsik-stadionnak, mind pedig az edzésre alkalmas füves területeknek (merthogy a gyep minősítés ebben az esetben igencsak erős túlzás lenne&) az állapota. Nos, így február végén már úgy nézett ki a fő kispesti edzőpálya, mintha május volna  sehol a korábban megszokott iszap, sehol a mély talaj; ebben a hónapban öröm lehet ilyen jól előkészített játéktéren futballozni.
Bárányos Zsolt (középen) jól mozgatta a Kispestet, sôt a gólszerzôk közé is feliratkozott
Bárányos Zsolt (középen) jól mozgatta a Kispestet, sôt a gólszerzôk közé is feliratkozott
Bárányos Zsolt (középen) jól mozgatta a Kispestet, sôt a gólszerzôk közé is feliratkozott
Bárányos Zsolt (középen) jól mozgatta a Kispestet, sôt a gólszerzôk közé is feliratkozott
Bárányos Zsolt (középen) jól mozgatta a Kispestet, sôt a gólszerzôk közé is feliratkozott
Bárányos Zsolt (középen) jól mozgatta a Kispestet, sôt a gólszerzôk közé is feliratkozott
Persze, az igazi az lett volna, ha már a füves pályán is lehet játszani, ám ez egyelőre még nem történhetett meg, a két hét múlva esedékes bajnoki rajtig azonban a munkások játékra alkalmassá teszik majd azt is.
A Honvédban azok futballozhattak szombat délelőtt a Győr-Moson-Sopron megyei bajnokságban szereplő Gyirmót ellen, akik várhatóan tavasszal is a csapat gerincét jelentik majd, elvégre a sérültek többsége már felépült. Hrutka János és Zombori Zalán viszont még mindig nem játszhatott, és egy harmadik új futballista, Hungler Gábor is hiányzott egy begyulladt foga miatt. Rajtuk kívül aztán tényleg majdnem mindenki ott volt a Gyirmót ellen –a nemrég két és fél évre leigazolt Földesi János is –, és a csapat bizony alaposan megszórta a lelkesen játszó sárga-kékeket. Igazán nagy kedvvel futballozhattak a kispestiek, szép megoldásokkal is elkápráztatták a hűvös idővel dacoló közönséget, és végre elérték azt, hogy nem csak a második félidőben mutatott játékot és hozzááállást lehetett elfogadhatónak minősíteni.

Kispest-Honvéd–Gyirmót 8–1 (5–0)
Bozsik-stadion, 600 nézô. V: Kassai
KISPEST: Molnár L. – Erôs K. (Babos Á.), Pandur (Mracskó), Takács Z. – Dubecz (Vadócz), Erôs G. (Földesi), Bárányos, Balogh P. – Hercegfalvi (Borgulya), Torghelle (Sasu), Hamar (Fedor)
G: Torghelle (2), Hercegfalvi (2), Hamar, Bárányos, Erôs G., Sasu, ill. Pék
Nem tartozik szorosan a Honvédhoz, de azért érdekes, és nem túl kellemes hír: a csapat egykori játékosa, a télen elküldött Cristian Dulca valószínűleg befejezi a labdarúgást. Bár a védő még csak harmincéves, így lehetne jó néhány kellemes szezonja a román élvonalban is, egy nemrég elvégzett vizsgálat kimutatta, hogy Dulcának igencsak nagy gondja van a szívével, és jobb, ha nem erőlteti ezt a játékot. Pedig az egykori román válogatott Dulcát a Kispest-szurkolók is szerették, és ő volt az a játékos, akinek nem gyenge produkciója, hanem kirívóan magas fizetése miatt kellett elmennie…
Legfrissebb hírek

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
10 perce

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
11 perce

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
18 perce

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
47 perce

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
1 órája

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik