Győzött, és hatmillió forintot nyert a házigazdák együttese

Olyan kiszámíthatatlan az élet.
Sorsunk apróságokon múlik: soha nem tudhatjuk, mikor késelnek meg bennünket az utcán pár száz forintért, mikor ér autóbaleset minket, vagy egyszerűen csak jön egy betegség. A tragédia bármelyik pillanatban és bárkivel megtörténhet – ezzel meg kell tanulni együtt élni. Hogy ez a rövid bevezető miként kapcsolódik a Borsodi Terembajnokság debreceni döntőjéhez? Íme a válasz: a fináléba jutott REAC kapusának, Kövesfalvi Istvánnak is egyik pillanatról a másikra változott meg az élete. Egy egészséges, jó kedélyű sportembernek nem lehet sok gondja az életben, gondolhatnánk, ám mint kiderült, a rákbetegség nem válogat. A népszerű "Kavics” decemberben esett át egy műtéten, amikor is rosszindulatú daganatot távolítottak el a szervezetéből. Ilyen esetben sokan magukba roskadnak, búskomoran üldögélnek otthonukban, és csak álmodoznak, hogy sorsuk egyszer majd jobbra fordul. Kövesfalvi azonban nem így tett; nem csupán testileg, mentálisan és szellemileg is próbált megbirkózni a kórral. Olyanynyira, hogy néhány héttel a beavatkozás után ismét munkába állt (ami, ugyebár, egy futballistánál az edzéseket jelenti), ráadásul a rákospalotai csapat vezetői nevezték őt a teremtorna döntőjébe.
"A futballközegből nem lehet egyszerűen csak kiszakadni –mondta Kövesfalvi István. – Nagyon jólesik és sokat jelent, hogy rengetegen biztatnak. Különösen fontos volt a minket elkísérő palotai szurkolók transzparense, amelyen a »Gyógyulj meg, Kavics« felirat virított. Nos, nekik is üzenhetem, ezen vagyok, és ha minden igaz, hamarosan teljesen egészséges leszek. A legutóbbi vizsgálatokon kiderült, hogy most már nincsen a szervezetemben rosszindulatú daganat, de elképzelhető, hogy a biztonság kedvéért egy kemoterápiás kezelésen át kell majd esnem. Tudom, ez kellemetlenségekkel járhat, de nem foglalkozom ezzel, csak az számít, hogy egészséges legyek, felemeljem a március tizenötödikén első születésnapját ünneplő fiamat, Krisztiánt. Még legalább három évig védeni szeretnék, hogy aztán majd kapusedzőként folytassam. A B-licencem már megvan, és idővel folytatom az edzőképző tanfolyamait.”
A vasárnapi futballgála egyik legszebb pillanata volt, amikor a második meccsét játszó REAC-ban a második félidőben, 2–0-s MTK vezetésnél Kövesfalvi István állt a kapuba. Különösebben az sem számított, hogy a majd' nyolcpercnyi játék alatt kapott egy gólt, hiszen a kapus jelenlegi állapotában csak az a fontos, hogy itt lehetett.
"Egyszerűen fantasztikus érzés volt, amikor beálltam, hallottam, hogy a jobb oldalamról ferencvárosi, míg balról a debreceni szurkolók tapsolnak nekem – mondta a kapus. – Remekül éreztem magam az eseményen, és tudom, az a szeretet, ami körülvesz, elősegíti a gyógyulásomat. Biztos vagyok a dolgomban, elképzelhetetlennek tartom, hogy ne épüljek fel. És ezt nem csupán azért mondom, mert az utóbbi években rengeteget fejlődött az orvostudomány, és az én betegségem az egyik legenyhébb fajtája a ráknak, hanem azért, mert fejben rendbe raktam a dolgokat. Voltam egy kétnapos továbbképzésen, amolyan agykontrollszerű »tornán«, s ott rengeteget tanultam. Állítom, az élsportolóknak is jót tenne ez a fajta képzés, hiszen a betegségem feldolgozására ugyanúgy kell fejben felkészülni, mint egy-egy bajnoki találkozóra.”
És a vasárnapi Kövesfalvi-sztori ezzel még nem ért véget. Sejthetik, ezek után ki kapta meg a leglelkesebb futballistának kijáró Simon Tibor-díjat… Kövesfalvi István tehát jól érezte magát Debrecenben, de bizton állítható, így volt ezzel a valamivel több, mint négyezer szurkoló, aki jegyet kapott a Főnix- csarnokba, valamint a részt vevő együttesek futballistái és játékosai is. Merthogy az Erdős László főszervező vezette stáb pazar rendezvényt hozott öszsze; volt itt minden a kongadobosoktól a szép lányokon és a gólyalábakon egyensúlyozó zsonglőrökön át, de a legnagyobb közönségsikert a labdazsonglőrök aratták. Nem csoda, hiszen ezért gyűlt össze a nép, a futballistákért jöttek a hívek Zalaegerszegről, Szombathelyről és Budapestről. A Fradi-tábor például sokkal népesebb is lehetett volna, hiszen több mint kétezren indultak el vonattal, csakhogy jó néhány zöld-fehér drukkert menet közben leszállítottak, mivel nem volt jegyük az eseményre. Márpedig az elmúlt napok rémhírei után a rendőrök és a biztonságiak különösen ügyeltek arra, hogy csak a belépőhöz jutott szerencsések mehessenek a Főnix-csarnok közelébe. Voltak olyan rémhírek is, hogy a Ferencváros egyáltalán nem érkezik meg – persze ezt senki nem gondolta komolyan. Igaz, a játékosok a megbeszélt egyórai időpont helyett csupán néhány perccel a kétórai kezdés előtt érkeztek meg az arénába.
A Várszegi Gáborhoz kötődő másik csapat, az MTK is furcsa úton jutott el Debrecenbe. Történt, hogy a várost és környékét elvileg jól ismerő Madar Csaba a buszon bejelentette, a 35-ös útnál tud egy rövidebb utat, inkább menjenek arra. Igen ám, csakhogy Madar néhány perccel később rájött, annyira mégsem ismeri a tájat. A csapatot szállító busz így eltévedt, de egy rövid kitérő után befutottak a kék-fehérek is.
Aztán elkezdődtek a meccsek, a szurkolás és a játék került előtérbe, és megint bebizonyosodott, hogy profi szervezéssel, profi körülmények között most is eladható a magyar futball.

Szakszemmel a palánk mögül

Mészöly Géza (REAC):
– Nekünk már az is nagy szó, hogy itt lehettünk ezen a futballünnepen. Mindkét mérkőzésen az volt a baj, hogy futnunk kellett az eredmény után, mivel hamar gólt kaptunk. Márpedig ez a "taktika” kispályán rikán vezet eredményre. Probléma volt az is, hogy nem éreztem a játékosokban azt a pluszt, ami a dunaújvárosi selejtezőn megvolt. Csapatomnak a torna elején azt mondtam, a pályán olyan elszántsággal, sportemberi hozzáállással és méltósággal küzdjenek, mint ahogy társunk, Kövesfalvi István teszi azt az életben.

Glázer Róbert (Lombard FC Haladás):
–Csodálatos csarnokban játszhattunk, több pozitívumot azonban nem tudok mondani. Úgy érzem, ez egy előre megtervezett bajnokság volt, már a sorsolásnál eldőlt, hogy mi nem juthatunk tovább. Pedig kispályán vagyunk olyan jók, mint a Ferencváros vagy a Debrecen. A futball nem ezt érdemli, és sajnálom azt is, hogy a gyengén bíráskodó játékvezetők elrontják a játékot.

Bozsik Péter (ZTE):
– A minimális célkitűzésünket teljesítettük azzal, hogy továbbjutottunk a csoportból, és bekerültünk a legjobb négy együttes közé. A házigazda Debrecen ellen ki lehet kapni, bár természetesen mindannyian jobban örültünk volna annak, ha sikerül a döntőbe kerülni vagy esetleg megnyerni a tornát.

Garami József (Ferencváros):
– Ezúttal ennyire voltunk képesek a teremben. Természetesen nem jó érzés, hogy az elődöntőben a vezetés megszerzése után a félperces rövidzárlat a vesztünket okozta. Ezzel együtt ez a bajnokság ragyogóan szolgálta a felkészülésünket a tavaszi szezonra. Azt azért még hozzátenném: csak ámultam a Főnix-csarnokban, és irigykedem, hogy a nagypályás labdarúgásnak nincsenek ilyen színvonalú létesítményei…

Egervári Sándor (MTK):
– Érdekes módon a döntőben dolgoztuk ki a legtöbb gólhelyzetet, más kérdés, hogy így sem tudtunk nyerni. Nagyon örülök annak, hogy eljutottunk a fináléba, miként annak is, hogy a közönség remekül szórakozott. A csapat időnként élvezte a játékot, és időnként én is élveztem a csapatom játékát. Büszke vagyok arra, hogy a játékosok különdíjhoz segítették Zavadszky Gábort.

Szentes Lázár (DVSC):
– Természetesen nagyon boldogok vagyunk. Számunkra nehezen indult a játéknap, ám ahogy telt az idő, játékosaim egyre jobb teljesítményt nyújtottak. Annak külön is örülök, hogy futballistáim végig remekül küzdöttek, és ráadásul a gólkirályt is a mi csapatunk adta. A még juniorkorú, ám jelenleg velünk készülő Kolbe Ádám, csakúgy, mint a nyíregyházi selejtezőben, most is jó teljesítményt nyújtott.