Nemzetisport.hu 2010.10.19 20:37 Frissítve: 2014.10.14 02:10

Félpályás kosár és Albacomp-győzelem

Az Albacomp hazai pályán 92–80-ra győzött a Falco ellen a férfi kosárlabda NB I kedd esti mérkőzésén.

 

Hanga Ádám (balra) a saját térfeléről is betalált
(Fotó: Fuszek Gábor)

Mindkét csapat győzelemmel kezdte a bajnokságot, a második fordulóban azonban vereséget szenvedett (az Albacomp Sopronban kapott ki, míg a Falco hazai pályán a Kecskeméttől).

Az első negyedben a Charles Gosa vezette szombathelyiek diktálták a tempót, a hazaiak azonban nem szakadtak le, többek között a gyorsan egymás után két triplát is bevágó Damian Hollisnak köszönhetően.

A folytatásban Hanga Ádám és Jonathan Jones pontjaival már az Albacompnál volt az előny, ám a fehérvári vezetés kérészéletűnek bizonyult, a második játékrészben is Dzunics Braniszlav csapata futott az eredmény után. Mindezt eredményesen tette, hiszen még a nagyszünet előtt kiegyenlített, sőt, 48–45-ös előnnyel vonulhatott a pihenőre, miután Hanga az első félidő utolsó másodpercében a saját térfeléről eleresztett egy sikeres hármast.

Talán ez a bravúros megmozdulás adta meg a kellő lökést, az Albacomp mindenesetre a harmadik negyedben átvette az irányítást, és Simon Balázs büntetőivel a 25. percben már 12 ponttal vezetett (62–50).

Az utolsó tíz percnek nyolcpontos előnnyel vághatott neki a fehérvári gárda, amelyben Hanga mellett Hollis, Jones és Antonio Crocker is jó teljesítménnyel rukkolt elő. Az ellenfélnél viszont Gosán kívül csak Gilbert nyújtott elfogadhatót, így a vendégek nem tudtak csodát tenni a hajrában, az Albacomp 92–80-ra győzött.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I 
3. FORDULÓ
Albacomp–Falco Szova KC Szombathely 92–80 (21–25, 27–20, 21–16, 23–19)
Székesfehérvár, 1500 néző. V: Valovics, Földházi, Cziffra
ALBACOMP: Simon B. 6, HANGA 26/15, CROCKER 18/12, Keller Á. 6, JONES 17. Csere: HOLLIS 17/9, Bódi 2, Antal
FALCO: Kálmán 10/6, GILBERT 17/12, Pankár, GOSA 27/9, Aliakszejev 12. Csere: Will 2, Harazin 2, Simon L. 5/3, Szanati 2, Hajmásy 3/3
Az eredmény alakulása. 6. p.: 8–15., 9. p.: 19–19. 12. p.: 23–28. 14. p.: 32–31., 15. p.: 34–39. 19. p.: 43–43., 22. p.: 48–49. 25. p.: 62–50., 29. p.: 66–61. 32. p.: 74–63., 34. p.: 78–72. 36. p.: 84–72
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav: – Az első félidő egyenlő erők küzdelmét hozta, az utolsó kosár pedig a sportág szép pillanata volt. A harmadik negyedben rövid idő alatt eldőlt a meccs, mert a védekezésünk és a támadójátékunk is olyan volt, amilyennek mindig lennie kellene.
Nikola Lazics: – Az első félidőben jó ritmusban játszottunk, de a második húsz percben ez már nem sikerült. Ebben az időszakban nem tudtunk mindenben alkalmazkodni a játékvezetőifel fogáshoz.

 

AZ ÁLLÁS 
  1. Zalakerámia ZTE KK 2 2 194–144 1.000  4
  2. MJUS-Fortress Körmend 2 2 207–163 1.000  4
  3. Szolnoki Olaj 2 2 165–135 1.000  4
  4. Kecskeméti KSE 2 2 160–142 1.000  4
  5. Albacomp 3 2 1 229–211 0.833  5
  6. Atomerőmű SE 2 1 1 173–168 0.750  3
  7. Takarék Soproni KC 2 1 1 135–133 0.750  3
  8. Pécsi VSK-PannonPower 2 1 1 168–179 0.750  3
  9. Factum Sport Debrecen 2 1 1 145–171 0.750  3
10. Falco-Szova KC Szombathely 3 1 2 246–234 0.667  4
11. Marso-Vagép Nyíregyháza KK 2 2 162–184 0.500  2
12. Dél Konstrukt-SZTE-Szedeák 2 2 154–183 0.500  2
13. Salgótarjáni KSE 2 2 146–187 0.500  2
14. Kaposvári KK 2 2 122–172 0.500  2
2020.11.20 18:27:52

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

„Azt mondták az orvosok, ha jól csinálom, lesz két, két és fél évem. Ennek januárban lesz két esztendeje.”

2020.11.16 09:10:20

Kosárlabda THURY GÁBOR

Horogdobás, zsákolás, légiós évek, Honvéd, Hanga – interjú a hetvenes klasszis kosarasával.

2020.10.03 14:10:27

Kosárlabda MTI/B. D. K.

Adam Silver úgy véli, az NBA-játékosok nem fognak szerephez jutni a nyári játékokon.

2020.10.03 08:18:34

Kosárlabda GOBODICS TAMÁS

LeBron James együttese megállíthatatlan, a söprés is benne van az NBA idei nagydöntőjében.

2020.10.01 09:48:42

Kosárlabda B. D. K.

Október 2-án rajtol el a bajnokság egy PINKK-Pécsi 424–Vasas Akadémia mérkőzéssel.