Obie Trotter még nem tudja a Himnuszt, de készül rá

2011.04.29. 11:36
null
Trotter Európa legjobbjai ellen akar pályára lépni a magyar válogatott tagjaként (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Jelentősen megerősödhet a válogatott az augusztusi Európa-bajnoki pótselejtezőkre, ha addigra sikerül elintézni a Szolnok amerikai irányítója, Obie Trotter honosítását. A játékoson semmi sem múlik, a többi már csak a bürokrácia gyorsaságának és szabályainak függvénye.

 

– Beszélhetünk magyarul is?
– Ha kérhetem, még ne. Tudok ugyan néhány szót, de a folyamatos beszéd sajnos egyelőre nem megy.

– Csak azért kérdeztem, mert hamarosan olyan feladatok várhatnak Önre, amelyeknél szüksége lehet a magyar nyelvre.
– Igen, tisztában vagyok vele, de tanulok, megpróbálok minél gyorsabban a megfelelő szintre kerülni.

– Például a Himnuszt tudja már?
– Nem, de azt igen, hogy az állampolgársági vizsgán már kívülről kell fújnom. Ha minden igaz, egy tanár foglalkozik majd velem, hogy megfelelően felkészüljek a nagy feladatra.

– Egyébként kinek az ötlete volt, hogy magyar válogatott legyen?
– Erre nem emlékszem pontosan, de azt tudom, hogy az Eurochallenge-sorozatot követően fogalmazódott meg az ötlet. Először csak egy rövid beszélgetés során vetődött fel, aztán komolyra fordult a dolog.

– Azonnal igent mondott?
– Természetesen, hiszen remek lehetőség a fejlődésre és újabb tapasztalatok szerzésére. Ha szerencsém van, Európa legjobbjai ellen léphetek parkettre, ami mindenképpen nagy kihívás lenne számomra.

– Szóval már augusztusban játszana az Európa-bajnoki pótselejtezőn?
– Hogyne, de ez nemcsak rajtam múlik. Mintegy másfél hónapja adtuk be a hivatalos papírokat, az ügyintézés gyorsaságától is függ, hogy Mészáros Lajos rendelkezésére állhatok-e. Én szeretnék játszani.

A PÉNTEKI NEMZETI SPORTBAN TROTTER NYILATKOZIK MÉG A SZOLNOKI FOLYTATÁSRÓL, ILLETVE KÖRBEJÁRJUK A HONOSÍTÁS FELTÉTELEIT ÉS AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁG MEGSZERZÉSÉNEK VALÓSZÍNŰSÉGÉT!

Legfrissebb hírek

Váncza István és Vitek Dárius a 2026-os világranglista élén végzett

Birkózás
5 perce

A San Siróban a lovaké volt az első pálya

Európa-liga
9 perce

„Rettenetesen ingatag a liverpooli védelem” – angol sajtóreakciók az isztambuli vereség után

Bajnokok Ligája
15 perce

Ötvenéves rekordot döntött meg a Como, Mbappé százados lett – szerdai BL-legek

Bajnokok Ligája
27 perce

A tragikus sorsú „lustag” klasszis

Népsport
30 perce

Az idény végén távozik az ETO irányítója – hivatalos

Kézilabda
53 perce

Harry Kane 2029-ig hosszabbított a Bayern Münchennél

Német labdarúgás
57 perce

Vitális Milán: Bellingham vagy Valverde? Koita!

Bajnokok Ligája
1 órája