Legyőzheti-e bárki a Szolnokot a négyes döntőben?

Vágólapra másolva!
2011.03.13. 13:57
null
Báder Márton és a szolnoki csapat favoritként <br />várja a négyes döntőt (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Címkék
A nemzeti ünnep miatti hosszú hétvégét kihasználva vasárnap és hétfőn rendezik meg a férfi kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjét, amelynek a bajnoki éllovas Szolnoki Olaj lesz a házigazdája. A vasárnapi elődöntőben a Szolnok az Atomerőművel, míg az NB I-ben az Olajjal azonos mérleggel álló Albacomp a Sopronnal csap össze.

A Szolnok az ősszel bizonyította, hogy otthonában félelmetes, hiszen csupán a Kecskemét győzte le a Tisza-parton a final four házigazdáját. Még a francia Dunkerque, valamint a két orosz csapat, a Nyizsnij Novgorod és a szentpétervári Szpartak is vereséggel távozott Szolnokról az Eurochallenge-kupa csoportkörében.

A házigazda mellett szól, hogy ha éppen nem Báder Márton húzza a csapat szekerét, akkor ott van Obie Trotter, s ha mondjuk ő sincs formában, számíthatnak Ivory Clarkra, és az ő gyengélkedése esetén is előléphet még néhány játékos.

Az elődöntőben a Szolnok az Atomerőmű SE-vel játszik, amely december 18-án a bajnokság alapszakaszában 86–71-re legyőzte mostani ellenfelét.

A második elődöntőben az Albacomp a Sopron ellen lép parkettre, és kevesen fogadnának a soproniak győzelmére. A bajnokságban október 16-án hazai pályán 60–51-re a Sopron nyert, január 8-án Fehérváron pedig 76–74-re győzött az Albacomp.

A székesfehérvári csapatban újra kulcsszerep vár Hanga Ádámra, akit ebben a szezonban szinte lehetetlen megállítani, és teljesítményével már spanyol első osztályú csapatok érdeklődését is felkeltette. Hangán kívül Simon Balázsra, Jonathan Jonesra, Keller Ádámra, Tony Crockerre és Damian Ollisra is fontos szerep vár a Sopron ellen, a többiekről nem is beszélve.

A Sopron az előző szezonban bejutott a kupadöntőbe, ám kikapott a Zalaegerszegtől.

MÉSZÁROS LAJOS SZOLNOK–ALBACOMP DÖNTŐT VÁR
„Jelenleg a két legjobb formában lévő csapat a Szolnok és az Albacomp, így őket várom a döntőbe. De a kupának éppen az a lényege, hogy egy mérkőzésen bármi megtörténhet – mondta a Nemzeti Sportnak Mészáros Lajos, a férfiválogatott szakmai igazgatója. – Sok múlik azon, melyik gárda játékosai koncentrálnak jobban. A szolnokiak játékosállománya rendkívül erős, kiegyensúlyozott, ez a legnagyobb erőssége. A paksiak akkor győzhetnek, ha lassítják a játékot, sok múlik a védekezésükön. A nemrégiben Zalaegerszegről érkező Vojvoda Dávid lendíthet a támadásokon, vele ilyen tekintetben erősödött az ASE."
„A Sopron egységes csapat, képes a meglepetésre, bár rövid a kispadja. Az Albacomp múlt szombati, Kecskemét elleni hazai találkozóján a vendégek remekül lassították az Alba játékát, és a székesfehérváriak csak az utolsó negyedben tudták megfordítani az állást. Akkor győzhet a Sopron, ha ugyanezt a taktikát alkalmazza, hiszen gyorsaságban éppen a kevesebb forgatható játékos miatt valószínűleg nem bírják a fehérváriak tempóját" – mondta Mészáros Lajos.
FÉRFI KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA, NÉGYES DÖNTŐ
ELŐDÖNTŐ
Szolnoki Olaj KK–Atomerőmű SE
17.00
Albacomp–Kis Rába Menti Takarék Soproni KC
19.30
A HÉTFŐI PROGRAM
A 3. helyért15.15
Döntő18.00 (Tv: Sport2)
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
5 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
6 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
6 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
6 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
6 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
7 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik