Kosárlabda: a sztrájkoló játékvezetők vállalják a munkát

MTI MTIMTI MTI
2008.11.19. 20:51
Címkék
A sztrájkoló élvonalbeli kosárlabda játékvezetők eddig több mint ötven százaléka elfogadta a magyar szövetség (MKOSZ), az új játékvezetői bizottság elnöke és a nemzetközi bírók között létrejött kompromisszumos javaslatot és minden bizonnyal szerdától vállalják a munkát - mondta Valovics István, a bírók képviselője.
„Jelenleg szavaztatás alatt van még ez az új helyzet, de már a kollégák több mint fele rábólintott, így valószínűleg mindenki vállalja a meccsek vezetését” – mondta Valovics, hozzátéve, hogy hétfőn olyan új helyzet elé állította őket a szövetség vezetése, melyben túl nagy árat fizettek volna, ha folytatják a sztrájkot. „Szabó György jb-elnök a nemzetközi bírókkal folytatott hétfői megbeszélésen nem tudott komoly szakmai programot letenni az asztalra, mint ahogy megfelelő hátteret sem, ám a szövetség kiállt mellette. Az MKOSZ vezetői nyilvánvalóvá tették, hogy akkor is támogatják őt, ha ehhez a teljes játékvezetői elitet le kell fejezniük. Mint mondták, ezért a lépésért minden felelőségét hajlandóak vállalni, még akkor is, ha később bebizonyosodik, hogy rossz volt.”Az MKOSZ keddi tájékoztatása szerint a szövetség, a jelenlegi jb vezetője és a nemzetközi mérkőzések vezetésére is kvalifikált bírók abban állapodtak meg, hogy a férfi bajnokság tavaszi rájátszásáig mindenképpen marad a testület, s Szabó György akkor megméretteti magát. Ha támogatást kap a sípmesterektől, akkor továbbra is betölti hivatalát, ha nem, akkor távozik a bizottság éléről. Az egyezség után szerdán a női tagozat - mely pénteken a bírók sztrájkja miatt a bajnoki meccsek elhalasztását jelentette be - jelezte, hogy elfogadhatónak tartja az új helyzetet, így a bajnokság zavartalanul folytatódhat.
Legfrissebb hírek

Varga Barnabás bekerült az AEK BL-keretébe

Bajnokok Ligája
14 perce

Arsene Wenger nyomon követi korábbi segítője bátor köveskáli kísérletét

Minden más foci
38 perce

80 éves lett az Ormai-birodalom ékköve

Egyéb egyéni
1 órája

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Tenisz
1 órája

Josh Allen és a Buffalo hosszabbítás után húzta be az MVP-k csatáját Los Angelesben – videó

Amerikai sportok
1 órája

Debrecenben folytatná gólerős játékát a ZTE FC

Labdarúgó NB I
1 órája

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2 órája

Keddi sportműsor: Sallaiék a Barcát, Gulácsiék a Napolit, Orbánék a PSV-t fogadják a BL-ben

Minden más foci
9 órája