Kosárlabda: sztrájkolnak a bírók, edzők vezetik a meccseket

2008.09.16. 00:45
Címkék
Munkafeltételeik javítása érdekében felfüggesztették tevékenységüket a bajnoki kosárlabda-mérkőzéseken közreműködő játékvezetők.
A bírók nyár óta azért küzdenek, hogy biztonságos körülmények között dolgozhassanak, továbbá emelkedjen a meccsenkénti 25 ezer forintos díjazásuk.„Előbbi kérdésben létrejött a megállapodás, miután a klubok vállalták, hogy a veszélyesnek minősülő csarnokokban is garantálják a játékvezetők biztonságos levonulását. Ami a díjakat illeti, folyamatosan közvetítünk a jelenlegi összegnek csaknem a dupláját követelő bírók és a ligák között, de eddig eredmény nélkül" – tájékoztatta az MTI-t Sterbenz Tamás, a szövetség főtitkára.Az élvonal, azaz az NB I/A küzdelmei csak októberben kezdődnek, ám az NB I/B már a hétvégén elrajtolt.„A szabályzat értelmében szükség-játékvezetők fújták a sípot a másodosztályú bajnokság nyitányán, illetve ahol erre nem volt mód, ott a két csapat edzője vezette le a találkozókat" – mondta Sterbenz Tamás, hozzátéve: szerdán folytatódnak az egyeztetések a bírók és a ligák között.
Legfrissebb hírek

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
22 perce

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Tenisz
27 perce

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
41 perce

Alapszabály: ha jeleznek a gépek, nem szabad kockáztatni

Bajnokok Ligája
1 órája

Villarreal- és Valencia-játékosok a betörők kedvelt célpontjai

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
1 órája

Rablás Gulácsiéknál: négy csuklyás fegyveresről írnak a spanyol lapok

Légiósok
1 órája

Cseh ellenféllel játszik az Esztergom a női kézilabda Európa-liga-csoportkörért

Kézilabda
1 órája