Az amerikai irányító a következő két évben a PVSK játékosa lesz

2008.06.18. 09:02
Címkék
A Szolnokot tavaly bajnoki címig és Magyar Kupagyőzelemig vezető Thomas Kelley két évre szerződött az együtteshez, amelyet az idei bajnokság negyeddöntőjében búcsúztatott csapatával.

Thomas Kelley varázslatosan játszott a tavalyi bajnokságban. Nem véletlen, hogy a Szolnoki Olaj minden hazai versenysorozatban az élen végzett. Az idén a 31 esztendős irányító az alapszakaszban elmaradt előző szezonban mutatott teljesítményétől, hogy aztán a rájátszásra megtáltosodjon.

Pontátlagán és értékindexén négy egységet javított, és gólpasszból is másfélszer többet adott, mint az áprilisig terjedő időszakban. E mutatói a playoffban: 20.33 pontés 5.93 gólpasszátlag, értékindexe pedig 24.25. Megsüvegelendő mutatók, a pontok és az értékindex viszonylatában a második, az asszisztokban harmadik lett a teljes mezőnyben.

Nem véletlenül kereste meg az Atomerőmű, s szerette volna megtartani a Szolnok. Ő mégis Pécset választotta.

„Nagyon jó játékost szerződtettünk, akinek az emberi tulajdonságai is kiválóak. Nem a pénz döntött az átigazolásnál, Thomas roppant korrekten viselkedett a tárgyalások alatt. Szerencsénk volt, hogy egyéb kötődése is van városunkhoz” – mondta Sztojan Ivkovics, a klub szakmai igazgatója.
BŐVEBBEN A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN OLVASHATNAK!
Legfrissebb hírek

Gian Piero Gasperini: A legváratlanabb módon akadtunk el a célvonalon

Bajnokok Ligája
59 perce

Újabb bravúrpontokért lép pályára a Szeged a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája

A 60 éves Márton Gábor nem bánja, hogy átállt a sötét oldalra

Magyar válogatott
1 órája

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
8 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
8 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
8 órája

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
9 órája

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
9 órája