Megint a hajrában kapott ki a Nyíregyháza a Közép-európai Ligában

2007.11.13. 21:42
Címkék
Fordulatos mérkőzésen második nemzetközi kupameccsét is elvesztette a Nyíregyháza a Közép-európai Liga B csoportjában. Déri Csaba tanítványai már tíz ponttal is vezettek, ám a végjátékban remekeltek a Geofin Novy Jicin cserejátékosai, így nyert a vendég cseh csapat.
Sitku Ernő 11 pontot dobott
Sitku Ernő 11 pontot dobott
Sitku Ernő 11 pontot dobott
Sitku Ernő 11 pontot dobott

Joseph Edward Chapman a Geofin Novy Jicin amerikai kosarasa belekezdett és távolról, a hárompontos vonalon túlról szerezte a pontjait. Így történt, hogy bár a nyíregyházi Brane Savic kosarával kezdődött a Közép-európai Liga-mérkőzés, a szlovén irányító duplájára 14 ponttal feleltek a vendégek.

A Bujtos Szabadidőcsarnok nézői számára ijesztő rohanást Trepák Zoltán triplája szakította meg. Szerencsére ezután az NYKK játékosai is megtalálták a réseket a csehek kőkemény védekezésén, s az első tíz perc végére jócskán faragtak hátrányukból.

A második szakasz elején úgy tűnt, felesleges volt a felzárkózásba fektetett energia, hiszen ismét elhúztak a vendégek. A csehek azonban nem tudtak tartósan jól teljesíteni, így egyre közelebb került ellenfeléhez a csapatként is remekül teljesítő Nyíregyháza. Sőt Déri Csaba együttese a felvonás hajrájában egy 7–0-s rohamnak köszönhetően 50–45-re vezetett a nagyszünetben.


A harmadik negyedben mindkét oldalon kevesebb lett a pont, ám ez is a szabolcsiaknak kedvezett. A cseh csapat egyre többet hibázott, s László látványos zsákolása után már tíz ponttal vezetett az NYKK. Igaz, a zárónegyedben azonban kiderült, hogy mennyit ér a hosszabb kispad. Míg a csehek mestere, Zbynek Choleva folyamatosan pihent embereket tudott a pályára küldeni, addig Déri Csaba hét játékosát próbálta meg forgatni, s a végére elfogyott a szufla.

A végjátékban villogtak a cseh kiegészítő emberek, s megfordították a mérkőzést. A vendégsiker egyik fő oka lehet, hogy a Novy Jicin kispadjáról 37 pont érkezett, szemben az egyébként jól teljesítő Helbich 16 pontjával.

KÖZÉP EURÓPAI LIGA, FÉRFIAK, B CSOPORT

MARSO-VAGÉP NYKK - GEOFIN NOVY JICIN (cseh) 82–86 (20–24, 30–21, 17–14, 15–27)
Nyíregyháza, 600 néző. V: Forrai, Bognár, Török
MARSO-VAGÉP NYKK GEOFIN NOVY JICIN (cseh)
SAVIC 15/3 Chapman 11/9
LÁSZLÓ 24 Gavlák 4
Mouton 9 REINBERGER 9/6
Sitku 11/3 SAROVIC 18/6
Trepák 7/3 Pelikán 7
Csere: Csere:
HELBICH 16 Stec 8
Krasznai Venta 9
McMillan 7
SOSKA 13/3
Az eredmény alakulása. 4. p.: 2–14. 6. p.: 9–17. 9. p.: 18–22. 13. p.: 24–34. 16. p.: 40–38. 22. p.: 54–48. 26. p.: 64–52. 33. p.: 69–64. 35. p.: 73–67. 39. p.: 80–81
Kipontozódott: Pelikan (31. p.)
Legfrissebb hírek

Népsport: amihez csak nyúlt, arannyá vált

Népsport
14 perce

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
7 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
7 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
8 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
8 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
8 órája