Csak a csehek makulátlanok

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2005.09.04. 22:57
Címkék
Igen rossz napjuk volt vasárnap az eddigi veretleneknek: hárman voltak a nap elején, de a harmadik forduló után ketten közülük kikaptak, ami újabb bizonyíték arra nézve, hogy mennyire kiegyensúlyozott a mezőny.
Az, hogy az éppen Bourges-ban híressé vált Jekabsone vezette lettek vesztettek a gallok ellen, tulajdonképpen cseppet sem nevezhető meglepőnek, esetükben inkább az volt váratlan, hogy újoncként két győzelemmel kezdtek. Szóval ez sima meccs volt, nem úgy, mint az időben előtte megvívott Spanyolország-Oroszország csata, amely hosszabbításba torkollott, aztán pedig bajnokverésbe. Az állítólag Szamarába tartó Valdemoro 26 pontjára, tíz lepattanójára, valamint négy szerzett labdájára építő ibériaiak jól ellensúlyozták az Eb-címvédőjének magassági fölényét, és meglepő diadalukkal visszaszerezték esélyüket a csoportgyőzelemre.

Szavazás

Mely ország nyeri a törökországi női kosár Eb-t?

Írja be az itt látható számot!
A másik ágon ezzel szemben szinte biztosra vezető a csehek elsősége, akik immár egyedüliként őrzik makulátlanságukat a kontinensviadal tizenkét együttese közül.

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy ezen a bizonyos harmadik játéknapon Jan Bobrovsky tanítványainak is igencsak meg kellett szenvedniük a győzelemért, a félidőben speciel még vezetett ellenük Görögország…

Jó hajrájuknak köszönhetően azonban ők várhatják a legjobb hangulatban az Eb első szünnapját. ---- 3 ---- 3
Legfrissebb hírek

Osztrák Nagydíj: Russell életet lehelt a szezonba – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
16 perce

„Kiábrándító német teljesítmény” – Neuer alkalmasságát is felveti a szaksajtó

Foci vb 2026
21 perce

Heti program: jön a világbajnokság egyenes kieséses szakasza

Foci vb 2026
28 perce

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
29 perce

Ahol a futballünnep elnyomta a félelmeket – így búcsúzott Guadalajara

Foci vb 2026
37 perce

A németek szerint javulnia kell a kapuban Manuel Neuernek

Foci vb 2026
45 perce

Juan Mata még nem döntött, folytatja-e, de a Victoryval nem szakít

Minden más foci
58 perce

Jenner szerint a hollandoknak vissza kell találniuk az identitásukhoz – és akkor vb-t nyerhetnek

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik