Sopronból ment, Pécsre jött

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2005.07.27. 22:42
Címkék
Vajda Anna egy plusz kétéves szerződést kötött a MiZo-Péccsel, így megvan a nemrégiben nevet változtató fekete-fehérek első új játékosa a holt szezonban. A bajnok vezetősége által szerdán közölt hír különösebben nem lepett meg senkit, hiszen egy ideje már nyílt titok volt, hogy a 20 éves kosarashölgy Baranya felé kacsingat, és nem mondott ellent ennek az sem, hogy már a bajnoki döntő közben közölte távozási szándékát a hűség városában.
Pikáns, hogy a nagy riválistól jön
Pikáns, hogy a nagy riválistól jön
Pikáns, hogy a nagy riválistól jön
Pikáns, hogy a nagy riválistól jön
Pikáns, hogy a nagy riválistól jön
Pikáns, hogy a nagy riválistól jön
Előző egyesülete, az MKB-Euroleasing Sopron egyébiránt a rájátszás során egyáltalán nem számíthatott a szolgálataira, mert májusban Pozsonyban térdműtéten esett át, és ugyancsak emiatt új állomáshelyén is csak később tud bekapcsolódni a felkészülésbe.

Keresztszalag-operációról lévén szó, legjobb esetben is csak október végén kerülhet sor a játékára, addig a rehabilitációs kezeléseket végzi teljes erőbedobással.

"Úgy éreztem, nagyobb fejlődési lehetőségeim lesznek Pécsett. Mindig is szimpatikus klub volt számomra a MiZo, szerettem a játékát, és azt a közeget, ami a csapatot körülveszi. Az együttesből többekkel, Iványi Dalmával, Béres Timivel és Fegyverneky Zsófival is olyan a játékostársi és az emberi kapcsolatom, ami miatt szerettem volna egyszer velük együtt játszani" - nyilatkozta a váltás indokairól a hármas és négyes poszton egyaránt bevethető tehetség, aki tavaly vezéregyénisége volt Eb-negyedik U20-as válogatottunknak: pont- (16.1) és lepattanóátlagával (9.9) is második lett az adott statisztikai mutató ranglistáján a világversenyen.

Ugyancsak nem szabad nem megemlíteni vele kapcsolatban azt, hogy a 2003-2004-es évadban a második legjobb tripladobó lett az Euroligában, ahol ugyanebben az idényben egyszer a hét játékosának is megválasztották.

Az NSO ajánlja:

Tabella, fordulóról fordulóra
Bajnoki adatbank, 2004-2005

Bajnoki múlt:
Bajnoki adatbank, 2003-2004
Női NB I, 2003-2004
A győztesek
Az elmúlt évek döntői

Kosárlabda-lexikon

Kosárlabda-fórumaink
Legfrissebb hírek

Varga Barnabás a Paks ellen játszhatja 100. meccsét Fradi-mezben

Labdarúgó NB I
16 perce

Kiderült, mi okozta a hegymászó Nagy Márton fájdalmait

Egyéb egyéni
35 perce

Európai kézilabdaligák: tíz magyar gól Brassóban, nyolc a Plockban

Kézilabda
54 perce

Vívás: „Szeretném szépen zárni a junioréveket” – Papp Zsadány

Utánpótlássport
1 órája

Gyorsasági kamion Eb: Kiss futamot nyert, Európa-bajnok a Révész Racing

Egyéb autó-motor
1 órája

„Hiba volt, amikor azt mondták, már abba kellene hagynom” – Dzsudzsák Balázs az ETO FC elleni góljáról

Labdarúgó NB I
1 órája

Hornyák Zsolt: Máskor ennyi helyzetből két-három gólt szerzünk

Labdarúgó NB I
1 órája

Vinícius Júnior tizenegyeséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid győzelme után

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik