Jöhetnek a külföldi klubok

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2005.05.17. 23:42
Címkék
"Megvan a nemzetközi bajnokság!" - újságolta Nyíri Dezső női ligaelnök a kedden megtartott tanácskozás után, ahol azért dugták össze a fejüket magyar, szlovák és horvát női klubok vezetői, hogy megbeszéljék, miként lehetne tető alá hozni a női NB I A-csoportjának földrajzilag való kiszélesítését.
Ami persze mennyiségi és minőségi növekedést is jelentene, de hát éppen ez a cél: hogy újra 12 csapatos legyen az élvonal mezőnye, és hogy végre ne az unalmas, előre lefutott meccsek legyenek túlsúlyban.

"Akik itt voltak, azok szerepvállalása gyakorlatilag biztosnak tekinthető. A kassaiakról és a zágrábiakról van szó, míg a Vojvodina és a Celje faxot küldött, hogy elfogadja a versenykiírást, és indulni akar. Ezeket a szándéknyilatkozatokat mi hivatalosaknak tekintjük, innentől kezdve attól függ a külföldi csapatok száma, hogy hány magyar felel majd meg a nevezési feltételeknek" - utalt egy sarkalatos pontra a sportvezető. Vitán felül szükség van az idénykezdet előtti gazdasági és szakmai átvilágításra, hogy ne legyen(ek) menet közben becsődölő együttes(ek), és így legalább válogathat is a liga, mivel az A-csoport jelenlegi kilenc klubjával, valamint a határokon túlról csatlakozni szándékozó négy kompániával együtt jelenleg tizenhárom csapat nevezne - és akkor még nem is beszéltünk a B-csoport esetleges feljutójáról.

Nyíri Dezsőtől azt is megtudtuk, hogy június 15-ig kell pontot tenni a következő évad honi női bajnokságával kapcsolatos kérdésekre, és hogy a lebonyolítási rendszert, valamint a menetrendet már el is fogadták az érdekeltek. Eszerint október első napjaiban kezdődik a pontvadászat, és május 15-ig a bajnokság utolsó szakasza, vagyis a már csak a magyarokat érintő rájátszás is véget ér. Végül annak érzékeltetésére, milyen nagy volt az ötlet támogatottsága, idézzük újra a ligaelnököt: "Semmiféle ellenvetés sem volt. Meglepetésszerűen nagy volt az egyetértés, olyannyira, hogy két óra alatt az egész ülés lezajlott."

Szavazás

Melyik csapat nyeri a férfibajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

„Miért ne? Csak rajtunk áll” – Terbócs István szerint meglepetést okozhat hokiválogatottunk a németek ellen

Jégkorong
4 perce

Ver(het)etlenség nyomában – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
16 perce

Aranykorszakait idézi veretlenségével az ETO

Labdarúgó NB I
16 perce

Rantanen triplájával nyert a Stars, s elvette az alapszakaszgyőztes Jets pályaelőnyét

Amerikai sportok
21 perce

NBA: második meccsét is elbukta a Boston, egyenlített az OKC

Amerikai sportok
59 perce

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Bajnokok Ligája
8 órája

Csütörtöki sportműsor: visszavágók az Európa-liga és a Konferencialiga elődöntőjében

Minden más foci
8 órája

Jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője; Veretlenségével az aranykorszakait idézi az ETO

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik