Az NSO ajánlja:
Tabella, fordulóról fordulóra
Adatbank
MAGYAR KUPA
A JÁTÉKVEZETÔK
Bajnoki múlt:
Férfi NB I, 2003-2004
Férfi bajnokcsapatok, 1933-
Kosárlabda-lexikon
Kosárlabda-fórumaink
Magyar Kupa négyes döntő, no, ilyenre sem volt még példa Pakson. Noha a helyi Atomerőmű e sorozatban már kétszeres győztesnek mondhatja magát, otthonában még nem nyert, nem is nyerhetett. Tudniillik sosem volt még final four a Duna partján. Az ASE eddigi győzelmeinek évszáma egyébiránt figyelemre méltó: 2001-ben Kaposváron, 2003-ban Debrecenben értek fel a csúcsra Mészárosék. De vajon kinek lesz nyerő 2005-ben?

A látszat csal: korántsem tudta padlóra küldeni az ASE a Falcót

A látszat csal: korántsem tudta padlóra küldeni az ASE a Falcót

A túloldalon sem tökéletes minden, egészen addig akadozik a támadójáték, amíg el nem kapják a fonalat a kintről is jól célzók. Sitku, majd Mészáros talál be a messzeségből, és kedvet kapnak a többiek is: csak úgy záporoznak a paksi triplák. Kálmán továbbra is szoros őrizetben, Gráczer kevésbé, három és fél perc alatt tíz pontot termel a vasiak ötöse.
A második felvonás közepén újra együtt a felek - de csak egy ideig. Azután robbant az Atom, és a 14-1-es száguldás végén távolinak tűnik a Falco első kupaaranya. Jegyezzük fel Ridl visszatérését is: a horvát klasszis többhetes kényszerpihenő után léphet újra parkettre.
Ami a meccset illeti, az idő előrehaladtával egyre kevesebb valósul meg a szombathelyi elképzelésekből, így a roppant lelkes és gyaníthatóan nem csupán egy-két sört elfogyasztó Falco-tábor tagjai legfeljebb abban lelhetik örömüket, hogy teli torokból üvöltik: "Meghalt a kosár! Körmenden meghalt a kosár!"
Ezen az estén be kellett érniük ennyivel.
Tetszett csapata játéka?
Zsoldos András, a paksiak edzője: - Biztosan vertük a jól játszó Falcót, méghozzá úgy, hogy minden statisztikai adatban mi voltunk a jobbak. Forgattam a csapatot, amennyire csak lehetett, nyilvánvaló, hogy a döntőben jobb teljesítményre lesz szükségünk a győzelemhez.
Gulyás Róbert villámlátogatása
Régi ismerős a paksi csarnokban: három napra hazatért Gulyás Róbert, az Olympiakosz centere. Az expaksi kosaras a görögországi húsvét miatti bajnoki szünetet kihasználva térhetett haza, és ha már erre járt, megnézte egykori csapatát. "Küzdelmes meccs volt, örülök az Atomerőmű győzelmének - így Gulyás. - Szerintem a szombati döntőt is megnyerik a fiúk." Ami pedig a pireusziakat illeti, erős túlzás lenne azt állítani, hogy jól áll az együttes szénája, egyelőre az sem biztos, hogy bejut a felsőházi rájátszásba a magyar középjátékos gárdája. "Az a baj, hogy mindenki maga akarja megoldani a helyzeteket" - utalt a csapatjáték hiányára a vasárnapig Pakson tartózkodó Gulyás Róbert.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







