Finálébeli formahanyatlás - a győztesnél

Euroliga-győzelmével ellentétben nem érdemelte meg. Bár a hazaiak sztárjai közül még őt és a másik Valenciennes-ből érkezőt, az irányító Edwige Lawsont érheti a legkevesebb szemrehányás, mert mind a ketten tizenhat pontig jutottak, és ezzel ők lettek a szamaraiak legeredményesebb játékosai a döntőben. Még úgy is, hogy a statisztika szerint összesen tizenhét dobást hibázott el a Franciaországból elcsábított sztárduó.

De ne is emlegessük a dobásokat, mert ezekben (is) sokkal jobb volt a Brno, és ez csak erősíti az ember azon érzetét, hogy végül nem megfelelő kezekbe került a trófea. Nézzük inkább az aranyérmes erényeit, amelyeknek sikerét köszönhette - és amelyek nem függtek össze az illúzióromboló bíráskodással. Sztyepanováék összesen 41 lepattanót szereztek, és ebből huszonegyet az ellenfelük palánkja alatt, vagyis többet, mint ahány védőlepattanót, ez pedig nagy bravúr! A látottak után nem éppen olajozott csapatjátékukról elhíresülő oroszok többször is addig próbálkozhattak újra meg újra a vetélytárs kosaránál, amíg be nem gyömöszölték valahogy a gyűrűbe a labdát, vagyis a vendéglátó kihasználta, hogy sok centercsillag áll Igor Grugyin vezetőedző rendelkezésére.

Wauters becsületére legyen mondva, tisztelettel beszélt a csehekről: "Sokáig nem tudtunk hozzájuk öt pontnál közelebb kerülni, pedig próbálkoztunk, és megint csak próbálkoztunk, mindannyian nagyon küzdöttünk. De ők nagyon jól játszottak, ezért lehetett ez olyan összecsapás, amilyen elvárható egy Final Four fináléjában." Tényleg jó meccs volt, ebben történetesen mindenki egyetértett. Mind a két fél bevetett mindent, ám sajnos a játékvezetők is "odatették" magukat, pedig ha korrektül fújnak, a vasárnap esti Brnót sosem éri utol a hárompontosvonal mögül teljességgel pontképtelen VBM-SGAU. Sok mindent láthatott már a csarnoktól nem messze folyó Volga, Olga dolga, vagyis a pénteken a szamarai születésű Artyesina reszortjának tűnő tripladobás nélkül azonban eddig viszonylag kevesen nyertek ilyen fontos csatát.

Jellemző, hogy a legértékesebb játékos kitüntető címét sem a győztes egyik tagja kapta. De ha már itt tartunk, említsük meg, hogy a pécsiek közül senki sem kapott semmilyen különdíjat a Final Four utáni ünnepségen. És bizony azt kell mondanunk: jogos a döntés, mert igencsak szűkölködött jó teljesítményekben Rátgéber László együttese. Pénteken Daliborka Vilipicset, vasárnap Fegyverneky Zsófiát lehetett csak maradéktalanul dicsérni, a többiek azonban nem futottak csúcsformát. Sőt, sokan még átlagosat sem. A magyar bajnok mindkét mostani négyes döntős mérkőzésén több volt soraiban a gyenge, mint a jó produkció, és a szakvezető erre vezette vissza az eredménytelen szereplést a bronzcsata utáni sajtótájékoztatón. "Ezen a szinten jelenleg csak hét játékosunk van, és mivel ez kevés, nagyon fontos, hogy mindannyian jól játsszanak" - mondta a mester, csakhogy egy szemfüles litván kolléga egyből megkontrázta: "De hát nálunk is csak heten léptek pályára…"

Ahogy pestiesen mondják: ott a pont, főleg, hogy a Lietuvos Telekomas ellen kilenc játékost vetett be a tréner, de mentségére szóljon, Koraljka Hlede hiánya tényleg meglátszott a játékon, főleg azután, hogy Károlyi Andrea kipontozódásával tovább fogyatkozott az amúgy sem remeklő mezőnysor. Apropó, Károlyi: a nem is olyan távoli jövőben szülési szabadságra készülő bedobót sokan kritizálták, mondván: nem tűnt túl agilisnak a hétvége folyamán. Az ő akarását megkérdőjelezni azonban legalábbis badarság a tavaly történtek után, amikor egy balszerencsés sérülés folytán nem léphetett pályára a pécsi rendezésű négyes döntőn, és kénytelen volt kulcsemberként kívülről nézni azt az eseményt, amiért egész évben dolgozott. Most viszont már sajnos nem csak az ő balszerencséje - és nem is csak az ő hibája -, hogy a sok edzés megint kárba veszett, vagy legalábbis nem hozta meg a kívánt eredményt. Ez bizony az egész csapat kudarca volt.
Noha hozzá kell tenni, Európa negyedikjének lenni talán nem is akkora kudarc. ---- O ---- &