NBA: hét győzelem után padlón a Wizards

2005.01.18. 10:51
Címkék
Hét győztes mérkőzés után kapott ki a Washington Wizards az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA), miután tegnap súlyos, 101-73-as vereséget szenvedett a San Antonio Spurs otthonában.

A fővárosiak ilyen kevés pontot még nem szereztek ebben az idényben, ami azért annyira nem nagy csoda, hiszen a statisztikák szerint a Spurs a legjobban védekező csapat az NBA-ben. A Wizards ennek ellenére magának is köszönheti a súlyos verést, ugyanis a játékosai csak kevesebb mint minden harmadik dobásukat értékesítették (31,8 százalék).

A Spurs már az elején állva hagyta ellenfelét, hiszen úgy indított, hogy bepakolt 21 pontot, mialatt csak kettő kapott. A meccs későbbi részében a varázserejüktől megfosztott "varázslók" már nem is tudtak 13 pontnál közelebb kerülni, s a végére már föl is adták a harcot.

Jellemző az, hogy Gilbert Arenas - aki a Washington házi gólkirálya 23,2 pontos meccsenkénti átlaggal - mind a 12 mezőnykísérletét elrontotta, és mindössze három pontot szerzett büntetőből.

A Washington ebben az új esztedőben először szenvedett vereséget.
Legfrissebb hírek

Allyson Felix 40 évesen a visszatérésre készül, célja a Los Angeles-i olimpia

Atlétika
2 perce

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
24 perce

Tizenegy Eb-ezüstérmes kapott helyet a női vízilabda-válogatott vk-keretében

Vízilabda
39 perce

Londonban a dicső múlt találkozik a jövő csapatával – kezdődik az asztalitenisz-vb

Egyéb egyéni
59 perce

Morientesnél Raúl lenne a Real Madrid edzője, Valdano ötből három jelöltet kizárt

Spanyol labdarúgás
1 órája

Nagyon szoros versenyben Cooper Flagg lett az év újonca az NBA-ben – videó

Amerikai sportok
1 órája

Birkózás: Bácsi Péter szerint nem hangzik rosszul az eredménysorunk

Birkózás
1 órája

Pogacar és Valter először kalandozik Nyugat-Svájcban

Kerékpár
2 órája
Ezek is érdekelhetik