Akiről a kérdések is lepattannak

DOBOS SÁNDORDOBOS SÁNDOR
Vágólapra másolva!
2004.12.20. 22:50
Címkék
Meszlényi Róbert, az Univer KSE vezetőedzője rendre őt "kénytelen" méltatni a csapat aktuális műsorfüzetében. Ô ugyanis a kecskemétiek (és a magyar mezőny) egyik legmegbízhatóbb tagja.
Chad McClendont méltán nevezhetjük lepattanókirálynak, ponterőssége pedig csak hab a tortán, ami után nem meglepő, ha a Capricorns (a hírös városi szurkolótábor) kedvencét tisztelhetjük benne. Kiválóan érti a magyart, csak sunyi módon (edzője megfogalmazása) nem hajlandó megszólalni a nyelvünkön. A harapófogó szót talán nem ismeri, pedig arra volt szükség, hogy kihúzzunk belőle néhány mondatot.
- A Kaposvár elleni keddi rangadó után irány Észak-Texas!
- Mennyire tudja és akarja magát függetleníteni a kosárlabdától?
- Természetesen szoktam gondolni rá, elvégre ez a munkám, ebből élek. Ugyanakkor öt hónap után az ember alig várja, hogy hazatérjen, és végre a családjára figyeljen. Kár, hogy csak tíz napig tehetem ezt meg.
- Az otthoniakat mennyire hozza lázba, hogy Európában játszik? Érdeklődnek, mi újság az Univer háza táján?
- Szoktak kérdezősködni, de nem viszik túlzásba. Inkább arra kíváncsiak, én hogy érzem magam.
- És mit válaszol nekik?
- Azt, hogy remekül.
- Évek óta hazánkban szerepel. Mennyire szívta magába a magyar tradíciókat?
- Annyira, hogy például ma már minden ebédnél és néha a vacsorák alkalmával is eszem levest, méghozzá rengeteg hússal. Teljesen hozzászoktam. Haza pedig néhány üveg borral állítok majd be, amit nem nehéz megkedvelni.

A légiósnak jól áll az univeres mez (Fotó: Mirkó István)
A légiósnak jól áll az univeres mez (Fotó: Mirkó István)
A légiósnak jól áll az univeres mez (Fotó: Mirkó István)
- Az egész szakma úgy gondolja, hogy ön a valaha volt egyik legjobb idegenlégiós hazánkban. Nem lehet véletlen, hogy a kisebb spanyol és izraeli kitérő után ismét a magyar bajnokságban pattogtat.
- Szeretem ezt az országot, de meg kell mondanom, mindig oda megyek, ahová hívnak. Az invitálás megtisztelő, most Magyarországról kaptam ajánlatot, ezért itt játszom.
- És mi a helyzet Kecskeméttel?
- Mint mondtam, két éve innen hívtak, így ide is szerződtem, amit egyáltalán nem bánok. Ezt a várost nekem találták ki: se nem nagy, se nem kicsi. A szabadidőm eltöltésére is alkalmas, leginkább moziba szeretek járni. Talán nem meglepő, hogy legtöbbször C. B.-vel (Cory Bradford, a csapat irányító-bedobója - a szerk.).
- Lehet tanulni a magyar játékosoktól?
- Az ember mindennap tanul valamit, ráadásul Magyarországon nagyon sok remek kosárlabdázó van.
- Például az Univerben. Egyetért azzal, hogy ezzel a kerettel el lehet érni a vezetők által kitűzött célt, a négy közé jutást?
- Keményen fogunk dolgozni, hogy sikerüljön. A csapatot kiváló játékosok alkotják, akik nagyon sokat tudnak erről a játékról.
- Az, hogy Borossal és Lapovval együtt játszott az Albacompban, jelent valami előnyt az Univernek?
- Önmagában nem feltétlenül számít sokat. Mégis örültem, hogy ide érkeztek, hiszen sokkal jobb olyanokkal együtt szerepelni, akikről nagyon jól tudom, mire képesek. Ôk sok mindenre.
- Háromszor mégis vesztesen hagyták el a parkettet. Ezt nehezen viseli az igényes közönség. Mi lehet a kudarcok oka?
- Az, hogy az ellenfelek több pontot dobtak, mint mi… Leginkább a Falco elleni vereség miatt lehetünk csalódottak, hiszen a Zalaegerszeg otthon mindenki számára veszélyes ellenfél, Debrecenben pedig nem szégyen kikapni.
- Mit ígér a kecskeméti közönségnek az előttünk álló mérkőzésekre?
- Azt, hogy keményen küzdünk azért, hogy ne okozzunk nekik és magunknak sem csalódást.
- Erre készül a többi csapat is. Mit gondol, ki örülhet majd a végső elszámolásnál?
- Nem tudom megmondani, hogy melyik a legjobb csapat, bár kétségtelen, hogy az ASE és a Debrecen kiemelkedik a mezőnyből. A többiek csak egyszerűen jók.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a férfibajnokságot?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik