Ismét elköltözik a csapat

K. T.K. T.
2004.10.28. 22:01
Címkék
Minimum egy mérkőzés erejéig visszaköltöznek az Oláh Gábor utcai sportcsarnokba a Vadkakasok.
Az ok prózai: az impozáns Főnix-csarnok jelenlegi talaja finoman szólva nem sportolóbarát. A szakemberek és a játékosok egyaránt ennek tudják be, hogy a hét közepéig hatan nem tudtak edzeni Ráthonyi Tamás tanítványai közül. Tóth Gábor a legutóbbi bajnokin sérült meg, és nem játszhatta végig a Dombóvár elleni mérkőzést. Később kiderült, a társai is megsínylették a kemény parkettát. Patrick Lee-nek a csípője, Sejo Bukvának a dereka, Szendrei Józsefnek a vádlija, Lóránt Péternek a talpa, Takács Endrének pedig a térde fáj.

Szendrei is megsínylette a talajt(Fotó: Czeglédi Zsolt)
Szendrei is megsínylette a talajt(Fotó: Czeglédi Zsolt)
Szendrei is megsínylette a talajt(Fotó: Czeglédi Zsolt)
Szerencsére erről részben már múlt időben beszélhetünk, ugyanis csütörtökön már mindegyikük részt vehetett a foglalkozáson. Sőt, két új fiú is feltűnt. Az egyaránt hármas poszton bevethető amerikai Joe Wylie, valamint a szlovén Roman Horvat egyelőre egy hónapos szerződést kapott, leghamarabb a jövő heti, csütörtöki, Kecskemét elleni debreceni találkozón léphetnek először pályára az Oláh Gábor utcai csarnokban. Ezt a találkozót egyébként egy nappal korábban játszották volna, de a meccset közvetítő Sport1 kérésére elhalasztották.
A Vadkakasok együttese hamarosan az ULEB-kupában is rajtol. November 9-én a görög PAOK Szalonikit fogadja, immár újfent a Főnixben, ám remélhetőleg már a lábakat kímélő új parkettán, amelyet az Egyesült Államokból várnak a napokban. A mobil játéktér információink szerint néhány óra alatt összeszerelhető.



Szavazás

Melyik csapat nyeri a férfibajnokságot?

Legfrissebb hírek

A Tenerife közölte, elhunyt a brutális ütközést szenvedő játékosa

Spanyol labdarúgás
11 perce

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
13 perce

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
13 perce

Az MTK megvált Pinezits Máté vezetőedzőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 perce

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
33 perce

Baj van a Hungária körúton: eltűntek a helyzetek, szaporodnak a vereségek

Labdarúgó NB I
57 perce

Doncic és SGA 40 felett, Steph Curry is remekelt, Green bunyózott a maratoni NBA-játéknapon

Amerikai sportok
1 órája

Csercseszov távozott orosz klubjától – hivatalos

Minden más foci
1 órája