Indul a playoff

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2004.09.23. 21:35
Címkék
Fel kell kötniük a bugyogójukat a Detroit lányainak, asszonyainak, ha komolyan gondolják a címvédést a női NBA-ben. Először is: legjobb dobójuk, a két hete térdszalagszakadást szenvedő Swin Cash nélkül kell teljesíteniük a ma kezdődő rájátszást. Másodszor: vélhetően az egész playoff során pályahátrányban játszanak majd.Merthogy a Shock hölgyei majdnem sokkolták az értük szorítókat, csak az alapszakasz utolsó napján vívták ki helyüket az utószezonban, így konferenciájukban - ötvenszázalékos mutatóval (17-17)… - nem tudtak előrébb kerülni a harmadik pozíciónál. A New York (18-16) ellen ezért idegenben kell kiharcolniuk a továbbjutást, s ha a Connecticut (18-16) kiveri a Washingtont (17-17), akkor a Sun ellen is. Nem beszélve a döntőről, hiszen a leggyengébb nyugati együttes, a Sacramento (18-16) is pozitív mérleggel büszkélkedhet.A legerősebb nyugati csapat? A bajnokság első számú esélyese. Lisa Leslie mellett csupa-csupa remek kosaras - Mwadi Mabika, Nikki Teasley, Tamecka Dixon - játszik a Los Angelesben (25-9), amely 2001-ben és 2002-ben már felülhetett a trónra.WNBA
A konferencia-elődöntők párosítása. Kelet: Washington (4.)-Connecticut (1.), Detroit (3.)-New York (2.). Nyugat: Sacramento (4.)-Los Angeles (1.), Minnesota (3.)-Seattle (2.). A párharcok az egyik fél második győzelméig tartanak.


Fókuszban: a veteránok
Kevin Willis, az utóbbi két idényben a San Antoniót erősítő 42 esztendős center az Atlantában folytatja karrierjét. Az egyezség részletei nem ismertek. Egy másik kosarasmatuzsálem, a 43 éves Dennis Rodman (képünkön) visszatérne az NBA-be: próbaedzésen vett részt a Denvernél, ami nem sikerült valami fényesen (2-2 pont és lepattanó). Kiki Vandeweghe Nuggets-menedzser mindazonáltal kijelentette, ad még egy esélyt a kiscsatárnak.

Török hátvéd Seattle-ben.
A Seattle igazolta a török Ibrahim Kütlüayt. A 30 éves hátvéd az elmúlt idényt az Ülker Isztambulban töltötte, s 14 pontos átlagot produkált az Euroligában. Kütlüay az athéni olimpia előtti felkészülési mérkőzéseken hívta fel magára a figyelmet: 19, majd 26 pontot dobott az Egyesült Államoknak.
Legfrissebb hírek

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
2 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
24 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
27 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
50 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik