Csak momentumokra futotta

MIHÁLYI ANDRÁS jelenti NápolybólMIHÁLYI ANDRÁS jelenti Nápolyból
2004.09.11. 23:13
Címkék
Ezúttal is rendőri felvezetéssel tette meg a meccs színhelyéig tartó mintegy húszperces utat a magyar női válogatott - akárcsak eddig mindig, amikor útra kelt a szálláshelyéről Nápolyban. Ebből is látszik, a helyiek is tisztában vannak azzal, hogy korántsem veszélytelen a városukban való közlekedés, és nem is elsősorban a közbiztonságra gondolunk, bár az is bőven hagy kívánnivalót maga után. Hanem inkább arra, hogy ami az útjaikon zajlik közlekedés címén, az a legszörnyűbb budapesti dugókat is felülmúlja, pontosabban alulmúlja, nem meglepő ennek fényében, hogy alig látni olyan autót, amelyen ne lenne legalább egy-két horpadás vagy karcolás.
A mieink viszont megúszták karcolás nélkül szombat estig, és reméltük, a mérkőzésen sem éri negatív élmény őket, a mindöszsze 546 férőhelyes nápolyi kis csarnokban. Pozitív élmény volt, hogy ez legalább zsúfolásig megtelt a kezdésre, ami viszont az ellenkező végletet illeti, nagyon nem örültünk annak, hogy hét magyar személyi hibával indult az összecsapás, amelyek közé ráadásul becsúszott egy sportszerűtlen fault is. Legalább a szakvezetői kívánalmaknak megfelelően nem kosárlabdázott puhán együttesünk - mondhatnánk, ha a dolognak csak a jó oldalát akarnánk nézni, de azért az mégiscsak túlzás, hogy egészen az első negyed feléig egyszer sem ítéltek a házigazdák ellen a játékvezetők. Mégis nálunk volt az előny a második játékrész hajrájáig, hála Csákányék pontos kinti dobásainak, figyelmeztető jel volt azonban, hogy amikor az ellenfél kijött egész pályás letámadásra, többször is labdát szerzett, és hogy sok lepattanót elhalászott a palánkunk alatt.
Az itáliaiak egyetlen hazai pályán játszó játékosuk, a "civilben" a Phard Napolit irányító Zara triplájával vezettek először, ez a számunkra oly kellemetlen momentum a tizenhetedik percre esett. Ellenben senki sem lepett meg, mivel a belső posztokon játszók gyenge teljesítménye miatt a vendéglátó már régóta ott lihegett a magyar csapat nyakában.
A nagyszünet után viszont már egymást üldözték a felek, mert egyre-másra változott a vezető kiléte, ebből is látszik, hogy mennyire kiélezett csata folyt a pályán. Volt, amikor kifejezetten biztatónak tűnt a helyzet, például Károlyi négypontos akciójánál (faulttal együtt bedobott tripla, plusz bónuszbüntető), ám amikor két egymást követő szerencsés kosarukkal kilenccel megugrottak az olaszok, nem sok minden szólt a mieink mellett…

A legnagyobb baj az volt, hogy borzasztóan nehezen ment a kosárszerzés, így pedig nem lehet hátrányt ledolgozni. A centerekben szinte egyáltalán nem volt pont, a szekeret addig húzó mezőnyemberek pedig a hajrára elfáradtak - ennek csakis vereség lehetett a vége.
Az lett, és bár ezért a bírók is mindent megtettek, megérdemelten nyert Olaszország, mert jobban kosárlabdázott, mint a gyenge formát futó magyar női válogatott.
Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: elszakadt a Békéscsaba kapitányának keresztszalagja

Röplabda
19 perce

Cristiano Ronaldo fia bekerült a portugál U17-es válogatott keretébe

Minden más foci
31 perce

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
36 perce

Moór Ádám szerezte az első magyar érmet az ifjúsági olimpián

Egyéb egyéni
49 perce

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
1 órája

Immár két Fazekas a férfi kéziválogatottban, de már nagyon várják, hogy hárman legyenek!

Kézilabda
1 órája

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
1 órája

Nagy becsben tartják a magyarokat is az AEK-nél

Bajnokok Ligája
1 órája