Európai turnén Rátgéber együttese

MIHÁLYI ANDRÁS jelenti NápolybólMIHÁLYI ANDRÁS jelenti Nápolyból
2004.09.09. 22:55
Címkék
Mondhatni, NBA-mintára hoszszú idegenbeli túrára indult csütörtök délelőtt női válogatottunk, amely az elkövetkezendő tíz napban bejárja Európát.
Előbb Olaszországban, majd Litvániában, végül pedig Franciaországban játszik Eb-középdöntőt. Mindeközben mindössze egyetlen estét tölt magyar földön a magyar csapat, amely a München-Nápoly-München-Budapest-Koppenhága-Vilnius-Koppenhága-Brüsz-szel-Villeneuve d’Ascq-Brüsszel- Budapest útvonalat járja be a repülőgépek menetrendjéhez igazodva. Vagyis sok ezer kilométert utazik egyhuzamban a sors(olás) újabb fintora folytán - de remélhetőleg ez nem nyomja rá a bélyegét Károlyiék teljesítményére.
Nagy szükség lenne a frissességre és a jó játékra mindhárom meccsen, főleg a szerdai, franciáktól elszenvedett hazai vereség után, amellyel gyakorlatilag tovatűnt az esély a csoport első helyének megszerzésére. Persze a realitás eddig is inkább azt diktálta, hogy a második pozícióban kell gondolkodnunk, ott viszont fontos lenne a mérleg, emiatt nyerni kellene idegenben az olaszok és a litvánok ellen is. Letargiának szerencsére nyoma sem volt a lányokon, ami jó jel és valahol érthető is, elvégre az Európa-bajnoki aranyérmeseket felvonultató Franciaországtól nem szégyen kikapni.
"Az első félidőt elrontottuk, erre más olyan jelzőt, amit a nyomdafesték elbír, nem tudok mondani" - foglalta össze véleményét röviden Károlyi Andrea csapatkapitány. Valóban szembetűnő a különbség az első fordulóbeli összecsapás 20-38-as eredményt hozó első húsz perce, valamint a 34-24-es második félidő között, de hát ezen már nincs értelme sopánkodni. Inkább a hibák kijavítása került a középpontba, hogy ne essenek legjobbjaink ugyanabba a csapdába a második fordulóban, és a franciák elleni harmadik és negyedik negyedben mutatott keménység, valamint lelkesedés legyen a domináns, ne az addigi lelki és fizikai puhaság. A müncheni átszálláskor egyébként összefutott a küldöttség Fűzy Ákossal, a magyar női válogatott kémével, aki megnézte és videóra vette a szerdai litván-olasz találkozót.
"Semmi extra, mind a két csapatot meg lehet verni. Bár nem tudjuk, hogyan fognak kinézni az olaszok szombaton" - hangzott a gyorselemzés, amelyhez annyit tett hozzá a pécsi másodedző, hogy meglátása szerint három mezőnyember, Ballardini, Macchi és Zara van jó formában a következő riválisból, a többiek kevésbé. Majd, mint aki jól végezte a dolgát, Magyarország felé vette az irányt - elégedetten, mert jó vilniusi kapcsolatainak hála egyetlen eurót sem költött el a szövetség által számára kiutalt pénzből.
Íme egy olyan kém, akit nem lehet felbérelni…

Szavazás

Ki a felelős a női válogatott Eb-kudarcáért?

Írja be az itt látható számot!
---- A ---- R
Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: elszakadt a Békéscsaba kapitányának keresztszalagja

Röplabda
19 perce

Cristiano Ronaldo fia bekerült a portugál U17-es válogatott keretébe

Minden más foci
31 perce

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
36 perce

Moór Ádám szerezte az első magyar érmet az ifjúsági olimpián

Egyéb egyéni
49 perce

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
1 órája

Immár két Fazekas a férfi kéziválogatottban, de már nagyon várják, hogy hárman legyenek!

Kézilabda
1 órája

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
1 órája

Nagy becsben tartják a magyarokat is az AEK-nél

Bajnokok Ligája
1 órája