Megújult a Foton

2004.08.24. 20:52
Címkék
Új edzővel (Szilaski Tamás), valamint új névvel (Ventwest-Foton) kezdte el felkészülését a hazai és nemzetközi megméretésekre a hűség városának második számú női csapata.
Távozott az együttesből Szőke Ildikó, aki a Zala Volánnál folytatja pályafutását, Lódi Eszter Szekszárdra került, Burgmann Bernadett pedig valószínűleg az Egyesült Államokban él tovább. Új játékos a soproniaknál Hanzséros Mária, aki korábban Zalaegerszegen játszott, az Egyesült Államokból visszatért Horváth Zsófia, akit a szakvezető az ötös poszton akar majd szerepeltetni, továbbá egy amerikai kosárlabdázónő, a 29 éves Amy Facer: a korábban Dániában és Izraelben is szereplő 29 éves hölgy 179 centi magas. Továbbá, ahogy arról már korábban is írtunk, esély van arra is, hogy az MKB-Euroleasing öt játékosa, Pavetic, Ruzicková, Somogyi, Szentkirályi és Tajkov is a Foton mezét viselje majd az októberben kezdődő magyar bajnokságban.
Legfrissebb hírek

Kuytre különleges kihívás vár a Fener–Liverpoolon; Sallai Roland kezd a Galatában – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
37 perce

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
39 perce

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Marko Nikolics a Nemzeti Sportnak: Igaza van Vitális Milánnak, jól beilleszkedett

Bajnokok Ligája
1 órája

Vízilabda: Zadarba utazik a Vasas, Athénban játszik a Szeged; orosz és német ellenfelet kapott a Dunaújváros

Vízilabda
1 órája

Varga Barnabás, Toni Schumacher, Hajdu Attila – tíz életveszélyes ütközés a futballpályán

Minden más foci
1 órája

Visszavonult Michelle Gisin kétszeres olimpiai bajnok alpesi síző

Téli sportok
1 órája

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2 órája