Sitku visszatér Paksra

2004.06.14. 21:25
Címkék
Néhány héttel a bajnoki döntő elvesztése után kialakították a következő évad csapatának gerincét Pakson.
A legfontosabb hír, hogy a négy éve az Atomerőműt erősítő amerikai Terrence Davisszel nem hosszabbít szerződést az egyesület (a hátvédet sérülések sújtották az elmúlt hónapokban, többször műteni is kellett), ugyanakkor esztendőnyi távollét után visszatér Debrecenből a válogatott center, Sitku Ernő. A szakmai munkáért továbbra is Zsoldos András felel, aki az ősztől is számíthat Mészáros Zalán, Czigler László, Wayne Smith és talán Zvonimir Ridl, Kiss Zsolt, valamint Érsek István szolgálataira is. Ebből már sejthető, hogy Csaplár-Nagy Arnold, Rajkó Zsolt és Cseszlai Ádám neve szerepel a távozók listáján. Davis pótlását mindenképpen külföldről igyekszik megoldani az ASE-vezérkar, ám nem zárható ki az sem, hogy két légiós is érkezik a mezőnyposztokra.
Legfrissebb hírek

Esterházy Márton: Varga Barnabást lehetetlen semlegesíteni a levegőben

Bajnokok Ligája
5 perce

A wimbledoni bajnok Nosková ellen kezd a világelső Ribakina a WTA-vb-n

Tenisz
8 perce

„Egy ekkora ütés önmagában is halálos lehet” – Gellér László a tenerifei futballtragédia orvosi hátteréről

Spanyol labdarúgás
20 perce

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
37 perce

Vitek Dárius: Hedajati végigdarálta a mezőnyt

Birkózás
44 perce

Videó: 51 kiállítás egy futballmeccsen, új világcsúcs – tömegverekedés után

Minden más foci
53 perce

NHL: három perccel a vége előtt 4–0 volt az állás, a vége 4–5 lett – videó

Amerikai sportok
1 órája

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
1 órája