Más társulat, más szerep várja

A Zalaegerszegre visszatérő, legfőképpen a mezőnyből fiatal átlagéletkorával kitűnő csapat helyi és jól ismert személy irányításával játszik a következő idénytől. A búcsúzó és debütáló Bencze Tamás kérésünkre értékelte a történteket.
– Bár huszonhat esztendeje kosarazik, mindenki szerint lehetett volna még egy-két jó éve…
– A játékot abbahagyni szívfájdító, de az lenne jövőre is, ilyen lehetőség valószínűleg többet nem adódik, mint most. Mindig is azt terveztem, hogy hasznosítani fogom a sportmenedzseri és középfokú edzői diplomám, most pedig kezdő trénerként két olyan kihívásban lesz részem, amiről sok edző csak álmodozik: A-csoportos csapatot vezethetek és nemzetközi kupában is indulunk. Ez kivételes szerencse és óriási kihívás is. Ha a szívemre hallgatok, folytatom a játékot, ízületi problémáim ellenére is. Most az eszemre hallgatva, sok fejtörés után vállaltam ezt a felkérést.
– Talán csak Zalaegerszegen emlékeznek a bentlakásos Nagykapornaki Kosárkollégiumra, ahol elkezdett kosarazni. Hogyan kötött ki pont ennél a játéknál?
– A nővérem edzéseit látva határoztam el, hogy kosarazni fogok, és egyszer válogatott leszek. Nem választottak ki, fedeztek fel, hanem magam ambicionáltam a dolgot, nyaggattam a szüleimet, és nagyon sok munkával értem el a célomat. Azóta rengeteg emlékezetes és drámai pillanat részese lehettem. A legemlékezetesebb az első, tizenhat évvel ezelőtti bajnoki cím volt, amelyet gyerekfejjel éltem át. Az az eufória – bár többször voltam még aranyérmes – megismételhetetlen volt. A legkritikusabb időszak a betegségemre tehető. Kilencvenkettő novemberében csúcsformában voltam, huszonhárom pontot, hat hármast dobtam egy szerdai napon a válogatottban a svédek ellen, szombaton pedig valami furcsa csomót vettem észre a nyakamon. A nyirokmirigyrákból, ami miatt egy évet kihagytam "nem mindenki jön ki". Szerencsém volt, mert a három feltétele a túlélésnek: a korai felismerés, a kiváló fizikum és a fiatal életkor nálam egyszerre megvolt. Kemoterápiával és sugárkezeléssel gyógyítottak meg, először elhittem, hogy életben maradok, aztán már a visszatérésre is mertem gondolni. Kilencvennégytől már újra a válogatottban játszottam, csapatkapitány lettem és majdhogynem egy nagy siker részese. Nem sokon múlt az a három szoros meccs az öt évvel ezelőtti Eb-n…

– Miért méltatják gyakran az edzői és a vezetők a szakmai munka mellett a pályán kívüli tevékenységét?
– Szerintem mindig kell a csapatba egy idősebb játékos, akinek a szavát megfogadják. Valaki, aki elsimít olyan nézeteltéréseket, amelyek nem kerülnek nyilvánosságra. Igyekeztem mindig egyenes lenni, őszinte és segíteni másoknak. A csapat morálja nagyon befolyásolhatja ugyanis a teljesítményt, ezt bizonyítja az idei évünk is, amikor Zoki (Zoran Nisavics – a szerk.) távozásáig az ideális hangulat bravúrokhoz segített bennünket.
– Nem lesz könnyű feladata ezután sem.
– Úgy érzem, hogy sikerülni fog, bízom magamban. Rutin nélkül, de megfelelő szakmai hozzáértéssel és ambícióval látok neki a feladatnak. Ami az edzői elképzeléseimet illeti, én a védekezésre teszem a hangsúlyt, valószínűleg ez abból is adódik, hogy játékosként – talán szerénytelenség nélkül mondhatom – jó védőnek tartottak. Ebből indul ki majd a gyors játékunk, figurákat csak végső esetben alkalmazunk majd. A formációs játékhoz is csak keretként ragaszkodom, ugyanis nem szeretném elnyomni a játékosokban a kezdeményezőkészséget. Sajnos a Volán legutóbb tucatnyi szoros meccset elvesztett, a következő évadban szeretném tudatosan kialakítani a csapaton belül, hogy kiknek kell ezekben a szituációkban meghozniuk a döntést. Úgy láttam, hogy vagy senki nem merte vállalni a felelősséget, vagy mindenki megpróbálta ezt, és ettől káosz uralkodott a pályán. Ha nyolcadikak leszünk, jobbak, mint az idén és négy csapatot megelőzünk, arra már büszke leszek.
– Bírni fogja a feszültséget?
– A feleségemmel és a kislányommal élek, úgyhogy napi kapcsolatban vagyok a női lélekkel. Tudom, hogy ennél nehezebb lesz tizenkét kosarast istápolni, viszont nem kell egész nap együtt lennünk. Eddig is keveset aludtam, sokat gondolkodtam a meccsek után, de biztosra veszem, az edzői feladat még ennél is stresszesebb lesz. Megnyugvásnak ott lesz a kertészkedés, ami mindig kikapcsol.