Hogyan tovább, Körmend?

2004.06.08. 22:32
Címkék
Eddig sem arról volt híres a Marc-Körmend, hogy dúskál az anyagi javakban, most pedig nagyon úgy fest, hogy még a korábbinál is nehezebb időszak elé néz a Rába-parti egylet.
"A híradásokból mindenki előtt ismert, hogy évek óta komoly recesszió tapasztalható a cipőiparban, és ez súlyosan érinti a mi cégünket is. Mivel a lehetőségeink forgalomfüggőek, kénytelenek vagyunk jelentős mértékben csökkenteni a sport szponzorálására fordított öszszeget. Ez a körmendiek esetében annyit jelent, hogy a jövőben talán csak a felét tudjuk biztosítani annak a pénznek, amit a harmadik bajnoki címet hozó, tavaly véget ért idényben adtunk. Azaz biztosnak látszik, hogy a piros-feketéknek még legalább egy tőkeerős szponzorra lesz szükségük ahhoz, hogy be tudják fejezni a következő évadot" – fogalmazott Börzsönyi Zoltán, az MSC Cipőértékesítő Kft., azaz a Marc értékesítési és marketingvezetője.
Tökéletesen egyetértett a gazdasági szakemberrel Fodor Sándor, a Rába-partiak első embere. Ahogy az ügyvezető elmondta, valóban súlyos a helyzet, ám korántsem reménytelen, bár a klubnak jelentős, tízmilliós köztartozása van, továbbá a játékosok felé is "sáros". Reménykedésre adhat okot az a tény is, hogy a vasi kisvárosban sohasem tapasztalt öszszefogás tapasztalható: az önkormányzattól a jelentősebb cégeken keresztül a magánszemélyekig mindenki megpróbál segíteni. "Az elkövetkező két hónapot kőkeményen végig kell dolgoznunk ahhoz, hogy előteremtsük a klub működéséhez szükséges anyagiakat. Több, igencsak kecsegtető tárgyalást folytattunk már" – adott helyzetjelentést Fodor Sándor.
Az biztos, hogy az érvényes szerződéssel rendelkező Kutasi és Ferencz ősszel is körmendi színekben pattogtat, és a sérüléséből felépülő Grebenár is valószínű, hogy marad. A többiekkel természetesen egyeztetések, tárgyalások folynak, ám nagyon sok függ attól, hogy milyen anyagi kondíciókat tud majd a klub kínálni a játékosoknak.
Legfrissebb hírek

15 év után, immáron vezetőedzőként tér vissza a West Hamhez Scott Parker – hivatalos

Angol labdarúgás
2 perce

Olaszországban arra számítanak, hogy Modric, Moreira és Ramos sem kezd a Fradi ellen

Európa-liga
4 perce

Bajnokok Ligája minden mennyiségben: médiapartnerség a Nemzeti Sport és az RTL+ között

Bajnokok Ligája
18 perce

Sportlövő-vb: döntős vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
29 perce

Hova menjünk először, ha kipróbálnánk a hegymászást?

Csupasport
33 perce

Dánia: nem volt hordágy a női futballmeccsen, még egy kordont is felajánlottak a sérültnek

Minden más foci
41 perce

Ligetvári Patrik csak arra nem készül, hogy a kapuba kell állnia

Kézilabda
51 perce

Corbu Máriusz hívná édesapját: Mit szólsz ehhez a győzelemhez?

Európa-liga
1 órája