Toya több poszton is bevethető

2004.02.13. 20:59
Címkék
David Toya az előző idényben meghódította Körmendet (a bajnoki arany egyik fő letéteményese volt), most pedig az a célja, hogy Nyíregyházán is közönségkedvenccé váljon.
A 26 éves szlovák-ugandai kosaras már több mint két hete tartózkodik új állomáshelyén, a MAFC ellen pedig idegenbeli győztes meccsel mutatkozott be a Marso-NYKK színeiben. Mellesleg a nyíregyháziaknak a mostani küzdelemsorozatban ez volt az első olyan győzelmük, amelyet nem hazai pályán értek el, nem csoda, hogy az új szerzeménnyel kiegészülve, immár a nyolc közé jutásról is mernek álmodozni Szabolcsban. Ha az eredeti menetrend szerint alakul a program, akkor igazán pikáns lehetett volna Toya hazai bemutatkozása, hiszen múlt szerdán a Körmendnek kellett volna Nyíregyházára látogatnia. A meccset azonban a felek elhalasztották, így a Dombóvár elleni volt a légiós otthoni premierje; s, hogy Toya alaposan kivette a részét a sikerből, azt 24 pontja igazolta."Körmend után Görögország, majd Belgium felé vettem az irányt, de egyik helyen sem jöttek be a számításaim – mesélte az elmúlt hónapok történéseit a kétméteres játékos. – Kapóra jött a nyíregyháziak invitálása, bár bevallom, mivel tavaly nem szerepelt ellenfeleink között a nyírségi együttes, ezért nem sokat tudtam sem a városról, sem pedig a csapatról. Aztán hamar meggyőződhettem arról, hogy jó helyre kerültem, hiszen jó játékkal sikerült legyőznünk egyik riválisunkat, a MAFC-ot. Bízom benne, hogy elérjük célunkat, és nekem is sikerül kivennem a részem az eredményes szereplésből."Toyát azzal a céllal igazolták Nyíregyházára, hogy személyében egy univerzális, a külső posztok bármelyikén bevethető játékos érkezik. A kérdésre, hogy a játékos hol érzi magát a legotthonosabban, a következett válasz érkezett: bár világ életében irányítót játszott, természetesen, ha edzője úgy gondolja, más szerepkörben is igyekszik majd megállni a helyét. Nos, éppen ebben bízik a tréner, Horváth Imre is…
Legfrissebb hírek

Vívás: Rabb Krisztián ezüstérmes az oráni világkupa-viadalon

Egyéb egyéni
18 perce

Vívás: Koch Máté arany-, Kovács Gergely bronzérmes a casablancai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
24 perce

„Az öltözőben összetörtek a játékosok, ez jó jel” – Bódog Tamás a Honvédtól elszenvedett vereségről

Labdarúgó NB I
26 perce

Vízilabda ob I: vérbeli rangadón Vasas-siker

Vízilabda
34 perce

Hat gól a magyaros derbin Azerbajdzsánban

Légiósok
44 perce

Pakot András szakaszt nyert a Szerb körversenyen

Kerékpár
1 órája

A Szolnok kikapott Sopronban a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Colley két percen belül kiállíttatta magát, de így is nyert a Puskás Újpesten

Labdarúgó NB I
1 órája