Mindenki játszott mindenhol

Nos, a baranyaiak első számú centere hétfőn hazautazik az Egyesült Államokba. Az ő sérült térde ugyanis nemhogy nem jött rendbe, hanem kiderült, súlyosabb a baja, mint azt eddig hitték az orvosok: a múlt heti hollandiai vizsgálatok kereszt- és oldalszalag-szakadást mutattak ki nála. Ezt bizony műteni kell!
A maradék két középjátékosát a kezdő ötösébe jelölte Rátgéber László, tehát mondhatni magas szerkezettel kezdett az Ambrussal és Kellerrel felálló listavezető a beteg Csákányt nélkülöző második helyezett elleni presztízscsatán. Meg hat egymást követő rossz dobással, amelyek után kettő kivételével visszaszedték a lepattanókat a pécsiek, tehát alig jutott támadáshoz az elején a Szolnok. Amikor pedig megszerezte a labdát, nem tudott élni a lehetőségeivel, így amikor több mint két perc elteltével megszületett az első kosár, a PVSK szerezte meg a vezetést. Aztán gyorsan meg is duplázta előnyét, és a 4–0-s részeredményt azért érdemes kiemelni, mert ez volt a legnagyobb különbség a roppant kiélezett első félidőben. Még 21–17-nél tartott előbbre egyszer néggyel a címvédő, ezenkívül csak szorosabb volt az állás, sőt időnként a MÁV-Coop SE is vezetett, vagyis megjósolhatatlannak tűnt a nyertes.

A nagyszünetben kettővel vezetett az első két negyedet egyaránt egy ponttal megnyerő MiZo, és ezt annak köszönhette, hogy egyrészt jobban lepattanózott, másrészt – ha csupán egy hajszálnyival is – jobban dobott ellenfelénél. Viszont megvolt a maguk problémája a baranyaiaknak is, ugyanis Keller neve mellett ekkor már négy személyi hiba állt.
Óriási lendülettel kezdte a harmadik játékrészt a Pécs, aminek egy 7–0-s sorozat lett az eredménye, és amikor a 27. percben 13 ponttal húzott el a vendéglátó, eldőlni látszott a rangadó. Két perccel később viszont már majdnem döntetlen volt az állás: beakadt két tripla szolnoki részről, miközben a hazaiaknál kipontozódott Keller, azaz újra nyílttá vált a meccs. Hiába, ilyen játék a kosárlabda: pörögnek az események…
Hogy fokozódjanak az izgalmak, az utolsó negyed közepén, 57–57-nél kiegyenlített a MÁV-Coop SE, vezetni viszont nem tudott, mert centerei nem használták ki magassági fölényüket. Pedig három perccel a vége előtt Ambrust is kipontozták a végére megzavarodó játékvezetők, akik nem tudtak mit kezdeni az el-elszabaduló indulatokkal. Sokszor úgy látszott, a mindkét oldalon többször kirobbanó közfelháborodás hatására kompenzálni akarták korábbi ítéleteiket, ezzel viszont csak tetézték hibáikat, miközben a pályán néha pankrációt idéző jeleneteket láthattunk. Volt, hogy egy magáról megfeledkezett pécsi szurkoló fejbe dobta a labdával az amúgy korábban a PVSK-ban is megforduló vendégirányítót, Djelmist, meg azt, hogy a hajrában a szemfüles mezőnyemberei csak kikaparták a gesztenyét a Pécsnek. Főleg Iványit, Károlyit és Boikót lehetett dicsérni, akik nagyon fontos kosarakat dobtak a végjátékban, miközben náluk sokkal magasabb emberek védekeztek ellenük.
Persze sokat segített nekik a végén felállva tapsoló szurkolótáboruk is, amely amikor nem a bírókat szidta teli torokból, jó szokása szerint belehajszolta kedvenceit a győzelembe. A hangorkánban kissé gyámoltalanul játszó Tisza-partiak a legfontosabb pillanatokban büntetőket hibáztak, labdákat adtak el, betalálni viszont nemigen tudtak, és ez megpecsételte sorsukat. Ismét egy gigászi csatát láthatott a Lauber Dezső Sportcsarnok közönsége, és ismét hazai diadalt, azaz továbbra is őrzi otthoni veretlenségét a Pécs.

– Mi volt a taktikája a hajrában , amikor utolsó centere, Ambrus is kipontozódott? – kérdeztük Rátgéber Lászlót, a MiZo Pécsi VSK vezetőedzőjét.
Támadásban nehezen tudtuk mélységbe bejátszani a labdákat, és mivel a külső dobásaink sem mentek be, az egyetlen nyerési lehetőségünk a minél több szerzett labda volt. Ennek érdekében egy különleges vegyes védekezést alkalmaztunk, amelyben mindenki minden poszton játszott.