A kulcsemberek újabb betlije

Amely gyorsan magához is ragadta a vezetést legnagyobb sztárja, Amaya Valdemoro büntetőjével, és a következő támadását is kosárral fejezte be, ellentétben a mieinkkel. Ám a lányok nem hagytak időt a további kesergésre, a következő két percben négy csodaszép támadásuk pörgött végig a pályán, de persze nem is a látvány volt a fontos, hanem az, hogy mindegyik végén kettővel növelték pontjaik számát. Kellemes meglepetés volt, hogy az első negyedben szinte végig a végre jól dobó magyar válogatott vezetett, az ellen részéről csak a kiszámíthatatlan mozgású Valdemoro jelentette tartós veszélyt a gyűrűre. Meg természetesen a centerek, akik mellett sajnos megint csak nem volt túl sok keresnivelójuk Sereséknek. Ezzel együtt az ötletesen kosárlabdázó Rátgéber-együttes végre megtalálta a réseket a rivális védőfalán, aminek 21 pont lett a jutalma az első tíz percben – na meg magyar vezetés!
A számunkra igencsak kedvező 21–16-os eredmény aztán szinte befagyott a második negyed elején, ugyanis kettő percet és 41 másodpercet kellett várni az első találatra. Vártunk volna mi szívesen többet is, tekintve hogy ez a bizonyos kosár Valdemoro nevéhez fűződött, és három pontot ért, de szerencsére magyar oldalon is megtört a jég. Ha csak egyetlen büntetővel is, de gyarapította pontjait válogatottunk, és 26–23-ig nem is volt gond.
Utána viszont több is.
Először is megint hosszú perceken át eredménytelenek maradtak a rádobásaink – pedig nem egy teljesen tiszta helyzetből elengedett kísérlet is volt közöttük –, másrészt valami misztikus erő hatására elkezdett össze-vissza működni az eredményjelző tábla. Többször is állt a játék emiatt, mégsem sikerült beállítani a helyes eredményt, ebből kifolyólag a játékosok úgy kosárlabdáztak az első félidő hajrájában, hogy nem tudták, mi az állás.
Legalábbis méltatlan szituáció ez egy Európa-bajnoksághoz…
Azért persze arról is tegyünk említést, hogy eközben szenvedő alanyai voltak Iványiék egy 10–0-s spanyol sorozatnak, ami után úgy eltűnt a magyar vezetés, mint szürke szamár a ködben.
A térfélcserét követő percek viszont ismét visszaadták a reményt, mert megint jól tartotta magát nemzeti együttesünk, mi több, a 24. percben Seres hármasával újra átvette a vezetést. Triplára triplával válaszoltak az ibériaiak, így megint futnunk kellett utánuk, de a harmadik játékrész vége felé, 46–46-nál ismét döntetlent mutatott a magát megemberlő eredményjelző. Nagy kár volt, hogy a harmincadik perc leteltét jelző dudaszóig hátralévő időbe belefért még egy hármas Valdemoróék részéről, de ha tudtuk volna, mi vár ránk, magyarokra a következő öt percben, csak legyintettünk volna a távoli találat láttán. Az még hagyján ugyanis, hogy ellenfelünk legjobb dobója megint megőrjítette védőit, és szinte akkor dobott pontot, amikor csak akart, bárkit is állított rá Rátgéber, a nagyobb baj az volt, hogy megint következett egy ötperces kosárcsend. Bedobóink, akitől a legtöbb pontot reméltük, újra csak betliztek, és a legtisztább helyzeteket is sorra elhibázták, centerposzton pedig egyeduralkodó volt a rutinos Cebrián. Hozzá kell tenni, a mieinknek már az ő 196 centis magassága is sok, nekünk, kívülállóknak meg az volt sok, hogy 32 évesen, a cserepadról beállva is összekapart tíz pontot és nyolc lepattanót.


Ne ragozzuk tovább: 46–46-ról 46–56-ra alakult az állás a mi szempontunkból, és bár az utolsó öt percben 13 magyar pont is született, az addigi ínséges időszakokat már nem lehetett kompenzálni. A 12 egységnyi spanyol előnyt a végső energiatartalékok mozgósításával sem sikerült nyolc alá csökkenteni, hiába támadott le már az ellenfél térfelén csapatunk. Mindössze annyi örömük tellett a magyar szurkolóknak a hajrában, hogy feljegyezhettük, Cserny Réka elérte a tizedik pontját – kínos lett volna, ha nem teszi, mert akkor senki neve mellett sem állt volna kétjegyű szám a statisztika legfontosabb rovatában. Ennyit a támadójátékunkról…
Persze el kell ismerni, jobbak voltak a spanyolok, óriási bravúr lett volna a legyőzésük, csak hát a mérkőzés után egyértelmű, volt realitása a meglepetésszámba menő magyar győzelemnek, ezért különösen bosszantó az újabb vereség. A lányok küzdöttek, hajtottak, és amíg jól játszottak és jól dobtak, volt esélyük a bravúrra, aztán mivel sokadszorra sem akadt húzóember, elszállt az esély. A szövetségi kapitány pedig cserélgetett bőszen – néha talán többet is a kelleténél –, az Eb-n először mind a 12 játékosát bevetette, mégsem talált olyan játékost, aki tartósan eredményes tudott lenni. Ellenben nézzék meg a jegyzőkönyvben, mennyit dobott nekünk az ellenfél legjobbja. Bárcsak nekünk is lenne egy Valdemorónk!

Mestermérleg
Vicente Rodriguez: – A magyarok nagyon jól harcoltak, ezért nehéz volt győznünk, de tudtuk, hogy a jó védekezésünk meghozza a sikert.
Rátgéber László: – Ez egy nyerhető meccs volt, és újból a kulcsembereink gólképtelensége miatt kaptunk ki. A mérkőzés akkor dőlt el, amikor a negyedik negyed elején öt percig nem tudtunk kosarat szerezni.