Siker Sydney döntőse ellen

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
2003.08.26. 22:48
Címkék
Az ausztrál válogatott csapatában az olimpiai ezüstérmes volt a mieink ellenfele. A legutóbbi, 2000-es olimpia ezüstérmese, amely csak a fináléban, a csokibőrű sztárok sorát felvonultató női Dream Teamtől kapott ki, így a hazai közönség előtt a második helyet szerezte meg a sydneyi ötkarikás játékokon.
Kedden, Patraszban pedig a magyarokkal néztek farkasszemet Fallonék – és óriási meglepetésre kikaptak! Bár a legnagyobb sztárjuk, Lauren Jackson WNBA-s kötelezettsége miatt nem volt tagja a keretnek, ez mit sem kisebbít megfiatalított nemzeti együttesünk érdemein.
Az első perctől az utolsóig teljesen kézben tartották a mérkőzést Iványiék, akik nagyon jól szedték a lepattanókat, kitűnően dobtak távolról, és még a kritikus centerposzton is akadt jó teljesítmény. Tizenhat pontos előnyre tettek szert az első két negyedben, amit a fordulást követően is sikerült megtartani, sőt eleinte növelni is. Sokat cserélve magabiztos győzelmet aratott Rátgéber László együttese, elsősorban a jó csapatmunkájának és jó dobószázalékának köszönhetően. Ezzel ötödik felkészülési mérkőzését is megnyerte, tehát egyelőre veretlenül várja a szeptember 19-én kezdődő Európa-bajnokságot, ami mindenképpen biztató. Bárcsak az ősz első hónapjának végén is hasonlóan nagy bravúrokat ünnepelhetnénk ugyanebben a sportcsarnokban!

Mestermérleg
Rátgéber László:
– Kilencvennégy óta dolgozom a női válogatott mellett, és ez idáig a legnagyobb skalp, amit begyűjtött a csapat az irányításom alatt. De fel kell fognunk, hogy még rengeteg hiba van a játékunkban.
Jan Stirling: – A magyarok védekezésben és dobásban messze felülmúltak bennünket, és fizikailag sem tudtunk föléjük kerekedni.
Legfrissebb hírek

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
7 perce

NHL: Brady Tkachuk újabb triplája, hosszabbítás után nyert a Florida

Amerikai sportok
31 perce

Guzi Blanka a Mercedes „pilótája” lett

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Franka: A Nis elleni mérkőzés nem volt annyira sima, mint amit a végeredmény sugall

Kosárlabda
1 órája

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
8 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
8 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
8 órája