Báder: arany Szlovéniából

– Biceg még?
– Már kevésbé – feleli Báder Márton, a szlovén Krka Novo Mesto centere, aki hetek óta idehaza piheni ki az évad fáradalmait. – Az elmúlt napokban végigjártam sok-sok orvost, akik mindenféle vizsgálatnak vetettek alá.
– Mi a baj?
– Ugrótérdem van. Egy éve kezdett el fájni a bal lábam, majd, miután nagyobb terhelést kapott, a jobb is. De most már talán rendbe jövök, elkezdődött az injekciókúra, amitől sokat várok, végtére is fontos és hosszú évad elé nézek.
– Mintha eddig unatkozott volna…
– No arra nem volt időm, szeptembertől júniusig összesen hetvenhat hivatalos meccset játszottunk.
– Visszakanyarodva a sérüléséhez, elszúrta kicsit az idény végét?
– Rosszkor jött, az biztos. Korábban rendszerint tagja voltam a kezdő ötösnek, úgy húsz percet szinte mindig a pályán töltöttem, aztán a szlovén bajnokság döntőjében, a legfontosabb összecsapásokon épp csak beszállhattam.
– Beszéljünk a szép élményekről!
– Nagyon vártam már, hogy felnőttbajnoki aranyérmet nyerjek. Az Albacomppal ez nem sikerült, a Novo Mestóval viszont igen, ráadásul egy, a magyarnál sokkal erősebb bajnokságban. S akkor még nem is szóltam az ULEB-kupáról, amely iszonyatosan kemény vetélkedés, és mi egészen a döntőig meneteltünk.
– Mi az, ami a leginkább hiányzott Szlovéniában?
– Magyarország. Földrajzilag közel voltam, mégis alig-alig tudtam hazajönni. Képzelje csak el, ha nincsenek a válogatott programok, összesen másfél napot tölthettem volna a szeretteimmel. De nem szeretnék panaszkodni, pontosan tudtam, hogy hova megyek.
– Vagy inkább kihez. Az edzője, Neven Spahija rettenetesen kemény ember hírében áll. Azt kapta a trénertől, amit várt?
– Hajszálpontosan. Távolságtartó ember, aki sohasem indokolja meg a döntéseit. Így hát, amikor kevesebbet játszottam, mint amennyit szerettem volna, akkor sem állt módomban megtudni, mi az oka a mellőzésnek. Előfordult, hogy kedden Törökországban kupameccsen öt triplát dobtam, tizenkilenc pontig jutottam, aztán szombaton három percet kaptam a KK Zagreb ellen. Aki nekem ezt megmagyarázza, vendégem egy vacsorára.
– Ezzel együtt nem hinném, hogy boldog, amiért a mester, aki mellesleg a horvát férfiválogatott szövetségi kapitánya, a hírek szerint elhagyja a klubot.
– Ellenkezőleg, nagyon örülök, hogy dolgozhattam vele. Sajnos nyílt titok, hogy az Európa-bajnokság után egy másik együttes kispadjára ül le.
– Ön pedig megismerkedhet egy újabb fiatal szakvezetővel, a legutóbb Szolnokon dolgozó szlovén Zoran Marticcsal.
– Hogy őszinte legyek, nem tudom, hogy ki lesz a Novo Mesto edzője. Sokaktól hallottam, hogy Martic a befutó, mások azt mondják, valaki más. Fogalmam sincs, kivel fogok együtt dolgozni.
– Az viszont bizonyos, hogy augusztusban, amikor visszatér, szinte régi motorosként üdvözölheti a leendő mesterét. Úgy tartják, egy légiósnak az első év a legnehezebb.
– Szerintem is így van, bár a jövőben is lesz kihívás bőven. A Krka kiscsapat az európai kosarasszínpadon, és bevett módszere, hogy mielőtt lejárna a szerződésük, eladja a játékosait. Könnyen lehet, hogy az elöljáróinknak hasonló terveik vannak velem is, éppen ezért úgy kell teljesítenem, hogy felfigyeljenek rám.
– Ha már itt tartunk, mit vár a kontinens legerősebb nemzetközi kupájától, az Euroligától?
– Ne tűnjön szerénytelenségnek, de a legutóbbi évadban is játszottunk számtalan sztárcsapat ellen, többen közülük euroligások. Kemény csaták elé nézünk, de szerintem versenyképesek leszünk.
– Nocsak, ezek szerint erős lesz a Krka?
– Nem leszünk sztárcsapat, de a fiatalos lendület sok mindenre elég lehet. Úgy tudom, a város az eddigieknél is jobban a csapat mellé áll, a többi pedig rajtunk múlik.
– Emlékszem, néhány éve még azon tipródott, hogy melyik úton induljon el. Szó volt az amerikai egyetemi bajnokságról, arról is, hogy Magyarországon marad, erre fel kikötött egy szlovén kisvárosban. Mit gondol, helyesen döntött?
– Szerintem igen, de tudja mit, várjunk a válasszal a második idényem végéig.